Közélet

Katalin Napi Búcsú Szőregen a hétvégén

Katalin Napi Búcsú Szőregen a hétvégén

2012. november 20., kedd
Katalin Napi Búcsú Szőregen a hétvégén

Vetélkedővel, kiállítással és szentmisével ünneplik a szőregi Katalin Napi Búcsút november 23. és 25. között.

Szőregen, a Tömörkény István Művelődési Házban (Magyar u. 14.) háromnapos rendezvénysorozattal ünneplikva Katalin Napi Búcsút ezen a hétvégén. Péntek délelőtt fél 11-től „Búcsú régen és ma” címmel városi és térségi általános iskolások vetélkedőjét tekinthetjük meg Szőreg és a szegedi nagy-táj művelődéstörténetéből. Negyed öttől imaszobát adnak át a Credo Ifjúsági Kör számára, majd 16.30-tól „A szőregiek régi vallási életének relikviái” című kiállítást nyitja meg

Miklós Péter

történész. Ezt követően, háromnegyed öttől „A szőregi zarándokok úticéljai” címmel

Vass Erika

néprajzkutató, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum vezetőjének előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Szombat délután három órától a Kálmány Lajos Cserkészcsapat rendez találkozót a művelődési házban, vasárnap reggel kilenc órakor pedig egy ünnepi szentmisével zárul a rendezvény, amit az Alexandriai Szent Katalin római katolikus templomban (Szerb u. 16.) celebrál

Serfőző Levente

egyetemi lekész. A részletekért tekintse meg

a rendezvény plakátját!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.