ARC

Jó arcokat keres a SZEGEDma: Bagaméri Rebeka

Jó arcokat keres a SZEGEDma: Bagaméri Rebeka

2012. november 23., péntek
Jó arcokat keres a SZEGEDma: Bagaméri Rebeka

Jó Arc címen indított sorozatot útjára a SZEGEDma.hu, ezúttal az ÁRKÁD-ban beszélgettünk fiatalokkal. Megéri megmutatnod magad, s szerepelned rovatunkban, hiszen értékes nyereményt sorsolunk ki a Jó Arcok között, ezúttal a PC-BoX Kft. jóvoltából.

Nyelvszakon tanul a Kőrösy József Szakközépiskolában

Bagaméri Rebeka

, aki szerint elengedhetetlen a mai világban, hogy valaki egy vagy két idegen nyelvet jól beszéljen. A tizennégy esztendős fiatal portálunknak elmondta, lehetséges, hogy egy szakmát is tanul majd, s aztán külföldön próbál szerencsét. Szabadidejében internetezik, zenét hallgat, vagy épp tévét néz, illetve házikedvencével, a Vili névre hallgató tengerimalacával foglalkozik. Az ő feladata ápolása, helyének rendben tartása, és természetesen játszani is szokott vele. A világhálót tanuláshoz is használja, ha épp nem érti a tananyagot, akkor rákeres a neten. Portálunknak elmondta, barátnőjével hetente egyszer biztosan elmennek az ÁRKÁD-ba, szeretnek nézelődni, vásárolgatni. Most épp a mobilok érdeklik leginkább, szeretne egy okostelefont. Bulizni nyáron volt utoljára, akkor a Retróba mentek barátaival, mint elmondta, a zsúfolt szórakozóhelyek nem vonzzák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.