Sport

Hátország: móresre tanította a Szolnokot a Szeged 2011

Hátország: móresre tanította a Szolnokot a Szeged 2011

2012. november 6., kedd
Hátország: móresre tanította a Szolnokot a Szeged 2011

Összeállításunkban a Szeged 2011 korosztályos együtteseinek bajnoki szerepléséről számolunk be.

Toborzó

A Szeged 2011 utánpótláscsapatai valamennyi korosztályban várják azokat a gyerekeket, fiatalokat, akik Szeged város és Csongrád megye első számú egyesületében szeretnének labdarúgók lenni. A labdarúgóképzésébe bármilyen szinten bekapcsolódhatnak az érdeklődők a kezdőtől (felzárkóztató csoportok) a haladókon át (megyei bajnokság) a kiemelt utánpótlás szintig. Az edzésidőpontokról és -helyszínekről Lóczi István utánpótlás-vezető (06/30-774-2762), valamint Gonda László (06/20-416-8445), az U16-osok és U17-esek edzője ad tájékoztatást.

Folytatódott a Szeged 2011 utánpótlás-történetének sikersorozata, hisz a nyáron a több mint fél tucat gárdából összeállított – az azóta már a felnőtt csapat vezetőedzői posztját betöltő

Lóczi István

irányítása alatt – óriási munkával és energiával összeverbuvált utánpótláscsapataik közül ezúttal az U19-esek és az U17-esek arattak értékes győzelmeket - számolt be róla krónikásuk,

Vitos György

. Hazai pályán fogadhatták mindketten a jó erőkből álló Szolnoki MÁV utánpótlás-együtteseit, és meglepő különbségű diadalokat arattak a régóta együtt játszó szolnoki fiatalok ellen! Az előzetes eredmények alapján a szolnokiak tűntek esélyesebbnek, hiszen az U17-esek például csak néhány ponttal voltak lemaradva a dobogós helyezéstől. Mindezek alapján tanulságos volt

Gonda László,

az U17 edzőjének a meccs utáni nyilatkozata, melyet a lefújás után adott a szeged2011.eu-nak. A

Kazi László

és

Honti Tamás

által irányított U15-ösök (az U13-asokkal együtt) ezúttal szabadnaposak voltak, de még így is megtartották 9. helyüket az országos kiemelt II. osztályú pontvadászaton. Egy nappal előtte pedig a Gonda László által irányított megyei U16-osok újabb értékes pontot szereztek az élmezőnyhöz tartozó Bordány ellen (már 4-2-re is vezettek, majd 4-3 után a bíró az utolsó pillanatban befújt a hazaiaknak egy tizenegyest…). Így a 8. helyen állnak, és hét meccsen 48 rúgott gólnál tartanak, ami a listavezető SZEOL SC-FK 1899 Szeged után a második legtöbb a megyei U16-os mezőnyben!

U19 II. osztály Dél-Kelet:

Szeged 2011 – Szolnoki MÁV Utánpótlás 3-1 (1-1)

Szeged 2011:

Csala Róbert – Köles Róbert (Csamangó Tibor 46’), Farkas Ferenc, Szalai László, Rózsa Ábel, Daud Abushueghir (Nikolényi Gábor 85’), Molnár Bertalan, Fábián Zsolt, Sárkány Károly (Pielmus Roland 46’), Kávássy Dániel, Vangel Roland (Antal Richárd 85’). Vezetőedző: Szabó Zsolt.

A szegedi gólszerzők:

Daud Abushueghir (43'), Vangel Roland (48’, 60’)

U17 II. osztály Dél-Kelet:

Szeged 2011 – Szolnoki MÁV Utánpótlás 5-1 (1-0)

Szeged 2011:

Rozs Egon – Rózsa Csanád (Veres Zoltán 76’), Csamangó Tibor, Luczó Dániel (Nikolényi Gábor 80’), Kiss Attila, Zádori Dominik, Gyuris Péter (Glumac Dávid 84’), Ottlik Márk, Huszka Máté, Szentes Bíró Tamás (Glumac Ádám 85’), Antal Richárd (Barna Szabolcs 60’). Vezetőedző: Gonda László

A szegedi gólszerzők:

Szentes Bíró Tamás (38’), Gyuris Péter (68’, 82’), Huszka Máté (74’, 75’) Gonda László:

„A mai napon már a helyzeteink felét kihasználtuk, igazi csapatmunkával sikerült a nálunk nagyobb játékerőt képviselő szolnoki csapatot legyőznünk (még ilyen arányban is)! Sokat dolgozunk, hogy még több meglepetést okozzunk a bajnokságban. Nulláról indulva (júliusban csináltunk utánpótláscsapatokat), úgy gondolom, jó úton járunk! Gratulálok minden játékosomnak, a mai teljesítményük biztató a jövőnket illetően. Talán mégis jó szakmai munka folyik az egyesületünknél…”

Csongrád megye U16 Dél:

Bordány SK - Szeged 2011 4-4 (2-3)

Bordány SK:

Kecskeméti István – Csurgó Roland, Kószó József, Vass Attila, Répási Adrián, Török Dániel (Szűcs Dávid 65’), Bitó Mátyás (Komáromi Dávid 64’), Német József, Sólya Gábor, Fülöp Tamás, Szabó István.

Szeged 2011:

Papp Attila – Rózsa Csanád (Dani Péter 46’), Veres Zoltán, Kisfaludi Tamás, Luczó Dominik, Gyuris Bence (Glumac Dávid 89’), Kaczur Krisztián, Zádori Dominik (Gyuris Péter 46’), Vitos Gergő (Balogh Márkó 80’), Benkocs Gábor (Sávai Bence 75’), Barna Szabolcs. Vezetőedző: Gonda László

Gólszerzők:

Bitó Mátyás (6’), Sólya Gábor (44’), Komáromi Dávid (85’), Német József (88’, 11-esből), illetve Zádori Dominik (3’), Gyuris Bence (4’), Vitos Gergő (20’), Sávai Bence (81’)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.