Sport

Futsal: a Haladás ellen haladna tovább az UTC

Futsal: a Haladás ellen haladna tovább az UTC

2012. november 25., vasárnap
Futsal: a Haladás ellen haladna tovább az UTC

Hétfő este ismét hazai pályán játszik az UTC Futsal Team az NB I-ben, ahol a jelenlegi fordulóval kezdődik az alapszakasz második fele. A Brinszky-csapat a Haladást fogadja.

Emlékezetes, idegenbeli 2-1-es győzelmet aratott az UTC az 1. fordulóban Szombathelyen, azóta pedig kisebb meglepetés az újszegediek szereplése az élvonal idei küzdelmeiben. Hogy mit ne mondjunk, Tóth Attiláéké az egyetlen csapat, amely még veretlen a bajnoki sorozatban, igaz hozzá kell tenni, hogy sem a Győrrel, sem a Berettyóval nem mérkőztek még meg a mieink. A hétfői vendégek szívós, nehéz ellenfelek lesznek, közepes szereplésük ellenére egyik ellenfelüknek sem volt könnyű dolga velük, minden meccsük szoros volt függetlenül attól, hogy megnyerték, vagy elveszítették. Az előző szezonban, amikor mindkét gárda újonc volt, itthon 7-5-ös szegedi siker, idegenben 8-4-es szombathelyi diadal született.

ONLINE!

Hétfő este 19 órától a SZEGEDma.hu percről percre frissülő online közvetítésben számol be az UTC Futsal Team - Admiral-Haladás VSE NB I-es találkozóról! Szurkoljunk együtt a hazaiak győzelméért!

Az UTC játékosállományából többeknek most már csak a futsalra kell összpontosítaniuk, lévén az NB III-as küzdelmek őszi szakasza korábban lezárult, a megyei küzdelmekben vitézkedőknek azonban még voltak/vannak feladataik a hétvégén. A csapat a héten az SZTE EHÖK SE egységével játszott edzőmeccset a kéthetes kihagyás után a hétfői derbire való felkészülés jegyében. Az UTC - Haladás mérkőzést hétfő este 19 órától vívják az újszegedi sportcsarnokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.