Közélet

Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés érdekében

Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés érdekében

2012. november 7., szerda
Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés érdekében

Az áldozattá válás megelőzése, bűnmegelőzési oktatás széleskörű hivatalos és civil összefogással - ezt tűzte ki céljául az a kétéves projekt, melynek nyitórendezvényére november 8-án kerül sor az Újszegedi Rendezvényházban.

A hivatalos statisztikai adatok szerint Magyarországon évente átlagosan háromszázezer személy válik bűncselekmény áldozatává, 90 százalékuk ellen vagyon elleni bűncselekményt követnek el. Csongrád megyében az ismertté vált sértettek száma folyamatosan hétezer fő feletti. A Csongrád Megyei Kormányhivatal konzorciumi partnereivel (a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarával), valamint a további együttműködő szervezetekkel: a Szegedi Tudományegyetemmel, a Szeged-Csanádi Katolikus- és a Csongrádi Református Egyházmegyével és a LÉT – Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulásával kétéves programot indít útjára, melynek célja az áldozattá válás megelőzése. A TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0023 pályázat nyitókonferenciáját november 8-án, 11 órától tartják Újszegeden, a Délvidék ház nagytermében (Újszeged, Közép fasor 1-3). A rendezvényen köszöntőt mond

Polner Eörs

, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója. Az áldozatvédelem stratégiai irányairól

Rétvári Bence

, a KIM parlamenti államtitkára tart előadást. A szakmai programot

Vas Márton Zsolt

, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának igazgatója mutatja be. A konzorciumi partnerek feladatáról

Lukács János

dandártábornok, megyei főkapitány, a Személy -, Vagyonvédelmi és

Német Ferenc

, a Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke beszél. Az együttműködő partnerek közül az egyházi szervezetek szerepét

Kiss-Rigó László

, a Szeged Csanádi Egyházmegye püspöke ismerteti, zárszót pedig

B. Nagy László

, Csongrád megye kormánymegbízottja mond.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.