Közélet

A Jobbik feljelentette Szegedi Csanádot

A Jobbik feljelentette Szegedi Csanádot

2012. november 2., péntek
A Jobbik feljelentette Szegedi Csanádot

Befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett két jobbikos országgyűlési képviselő Szegedi Csanád, a pártból korábban kizárt politikus ellen.

Lenhardt Balázs

- aki

Kulcsár Gergellyel

közösen jegyzi a feljelentést - az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett,

Szegedi Csanádot

a Jobbik 2012 nyarán "folyamatos hazudozásai és nyilvánosságra került megvesztegetési kísérlete miatt" kizárta a pártból. "Akkor derült ki zsidó származásáról az igazság, és azóta érdekes metamorfózison ment át az európai parlamenti képviselő: keményvonalas radikálisból a legszélsőségesebb cionista álláspont visszhangjává vált" - írta Lenhardt Balázs. Az ellenzéki politikus szerint a Jobbik által elnyert EP-mandátumot azóta jogtalanul bitorolja Szegedi Csanád, így a pártnak mindent el kell követnie, hogy "lemondassa az árulót". A párt szerint "további súlyos bűncselekmények megalapozott gyanúja is felmerült Szegedi brüsszeli ténykedése kapcsán". Szegedi Csanád július 30-án lépett ki a Jobbikból, azt megelőzően lemondott a pártban betöltött funkcióiról, és közölte, a jövőben kizárólag EP-képviselőként kívánja folytatni a munkáját. Az ügy előzménye, hogy

Novák Előd

, a Jobbik országos alelnöke Facebook-bejegyzésében lemondásra szólította fel Szegedi Csanádot, amiért korábbi állításával ellentétben feltehetően már régebben is tudott zsidó származásáról. Szegedi Csanád június végén - miután több jobboldali hírportál is erre tett utalásokat - elismerte: anyai ágon zsidó felmenői is vannak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.