Gazdaság

Százezrek vállaltak a nyáron alkalmi munkát

Százezrek vállaltak a nyáron alkalmi munkát

2012. október 8., hétfő
Százezrek vállaltak a nyáron alkalmi munkát

Százezrek vállaltak a nyáron alkalmi munkát - írta a Magyar Nemzet.

A lap hétfői számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatait ismertetik, amelyek alapján több mint 400 ezer ember szegődött el hosszabb-rövidebb időre az egyszerűsített foglalkoztatás keretei között az idén szeptemberig. Az érintettek átlagosan 17 napot töltöttek munkával. Ez összesen mintegy 7,5 millió munkában töltött napot jelentett, szemben a tavalyi 6,2 millióval az év azonos időszakában. Az idei első nyolc hónapban a foglalkoztatók 4,5 milliárd forint közterhet fizettek be az egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozók után. Az adóhatóságnál a lapnak elmondták, hogy általában a mezőgazdaságban, a turizmusban, a vendéglátásban és a kiskereskedelemben népszerű ez a foglalkoztatási forma, de a gépjármű-kereskedelemben és -javításban is több mint 10 ezer cég használta ezt az idén, és az építő-, valamint a feldolgozóiparban is tömegesen alkalmaztak ezen a módon embereket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.