Közélet

Rendszeres továbbképzésen vehetnek részt a közszolgálati tisztviselők

Rendszeres továbbképzésen vehetnek részt a közszolgálati tisztviselők

2012. október 7., vasárnap
Rendszeres továbbképzésen vehetnek részt a közszolgálati tisztviselők

2014-től minden közszolgálati tisztviselőnek rendszeres szakmai továbbképzésen kell részt vennie, a képzéseket hazai és európai uniós forrásokból finanszírozzák - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vasárnap az MTI-t.

A tárca közleménye szerint a kormány a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programmal összhangban nagyobb hangsúlyt fektet a közigazgatásban dolgozók képzésre. A továbbképzések során olyan többlettudást, készségeket sajátíthatnak el a közszolgálati tisztviselők, amelyekkel korábbi tanulmányaik alatt nem, vagy csak rövid képzési időtartamban találkoztak, ugyanakkor munkájukhoz, illetve továbbfejlődésükhöz, karrierjükhöz fontos adalék lehet. Ilyen kiemelt témakörök a közigazgatási eljárási szabályok, a jogalkotási ismeretek, az új munkajogi és közszolgálati szabályok, az új büntető és polgári jogi kódexek, illetve a kompetenciafejlesztő képzések. A program már 2013-tól beindul: jövőre intenzív díjmentes továbbképzési programok indulnak a közszolgálati tisztviselők számára, dolgozzanak azok a kormányzatban vagy akár önkormányzatnál. 2013-ban összesen 20 ezer közszolgálati tisztviselő, 2014-től pedig évente a teljes közszolgálati tisztviselői kar képzését tervezi a kormány. A 2014-ben induló rendszeres képzéseket hazai és európai uniós forrásokból finanszírozzák. Azt, hogy kinek milyen intenzitású, tartamú képzésen kell részt venni az eddigi képzettségei, közigazgatási vizsgái, munkaköre alapján döntik el. Egy tanulmányi pontrendszer fogja 2014-től segíteni a tájékozódást, hogy kinek hány pontot kell elérnie ahhoz, hogy teljesítse a képzési elvárásokat. A továbbképzés tartalmáról a tisztviselő egyéni fejlesztési és képzési igényének felmérését követően a munkáltató dönt. A munkáltatók (minisztériumok, háttérintézményeik, kormányhivatalok önkormányzatok) az egyéni képzési igényeket is figyelembe vevő továbbképzési tervek alapján fogják "beiskolázni" a tisztviselőket. Azok a tisztviselők, akik még nem rendelkeznek közigazgatási szakvizsgával, 2013-ban még a szakvizsga megszerzésével teljesíthetik a továbbképzési kötelezettségüket. A továbbképzéseket döntően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adja, de szükség szerint - bizonyos továbbképzések esetében - más felsőoktatási intézményt vagy más állami költségvetési szervet is bevonhat képzési feladatai megvalósításába. A képzésekről tanúsítványt kapnak a résztvevők. A továbbképzések tervezési, monitoringozási és beiskolázási központja az augusztusban megalakult új közigazgatási bázisintézmény, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal lesz - írja közleményében a KIM.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.