Közélet

Mórahalmon állapodtak meg elsőként a járásokról + FOTÓK

Mórahalmon állapodtak meg elsőként a járásokról + FOTÓK

2012. október 11., csütörtök
Mórahalmon állapodtak meg elsőként a járásokról + FOTÓK

Tíz település tartozik a mórahalmi járáshoz, s Csongrád megyében elsőként itt írták alá az erről szóló egyedi megállapodást a kormányhivatallal. Januártól tizennyolc önkormányzati tisztviselő dolgozik a mórahalmi járási hivatalban, a hozzá tartozó kilenc településen pedig egy-egy járási ügyintéző.

A kormányhivataloknak október végéig kell megállapodniuk a települési önkormányzatokkal minden olyan kérdésben, amely a járási hivatalok január elsejei elindításával kapcsolatos. Ez tartalmazza, hogy mely államigazgatási ügyeket veszik át a kerületektől, így például a gyermekvédelmi, gyámügyi és szociális ügyeket, de a járási hivatalokhoz tartoznak majd az okmányirodák, a munkaügyi-, a népegészségügyi- és élelmiszerlánc-biztonsági kirendeltségek, és a területileg illetékes földhivatalok is. A legtöbb településen már megszületett a megegyezés, az első megyei szerződéskötést Mórahalmon tartották. „A közigazgatás, államigazgatás átalakításának az elmúlt ötven év egyik legnagyobb átalakítása zajlik, ami a legtöbb esetben rendezni fogja, hogy mi az állami és az önkormányzati feladat, ki mit hogyan fog működtetni és finanszírozni. A járási hivatalok ezt acélt szolgálják” – fogalmazott

B. Nagy László

az ünnepélyes szerződéskötéskor. A kormánymegbízott hangsúlyozta, a cél egyszerűbb, olcsóbb és szerethető államigazgatás létrehozása. B. Nagy hozzátette, jövőre 300 újabb kormányablak nyílik országszerte, s reményei szerint Csongrád megye minden egyes településén is lesz.

Nógrádi Zoltán

emlékeztetett, Mórahalom 1989 óta város, ám infrastruktúra- és intézményrendszerét tekintve nem volt városias, nem tölthette be minden funkcióját. „A rendszerváltozás utáni időszak legfontosabb településpolitikai törekvése az volt, hogy Mórahalomból valódi várost építsünk. Azt gondolom, a mai nap mérföldkő, s elmondhatjuk, az elmúlt két évtized városépítő és térségfejlesztő munka eredménye ebben a megállapodásban ölt testet” – fogalmazott a fideszes országgyűlési képviselő.

Zsombó a szegedi helyett a mórahalmi járást választotta

Mórahalom mellett kilenc település, Zákányszék, Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Forráskút, Bordány, Üllés és Zsombó tartozik a mórahalmi járáshoz. Nógrádi portálunknak kifejtette, míg Röszke és Domaszék hagyományosan a mórahalmi kistérséghez tartozik, a településeken elfogadták a kormány által javasolt eredeti besorolást, így a szegedi járáshoz fognak tartozni. Megyénkben Zsombó kérte azt, hogy Szegedtől Mórahalomhoz kerülhessen. A polgármestertől megtudtuk, a járási hivatal egy részét ügysegédekkel töltötték fel, akik saját településükön maradnak és ott dolgoznak, Mórahalmon a központi apparátus látja el feladatait január elsejétől. „Egy tőről fakadunk a mórahalmi járáshoz tartozó településekkel, különösen Bordánnyal, Ülléssel és Forráskúttal, ugyanis a dorozsmai tanyavilágból nőtt ki ez a négy település. Amikor eldőlt, hogy az említett települések Mórahalomhoz fognak tartozni, elgondolkodtunk azon, mi használná Zsombó érdekeit” – magyarázta Zsombó polgármestere, Gyuris Zsolt, miért döntött a képviselő-testület arról, hogy a szegedi helyett a mórahalmi járáshoz szeretnének tartozni. 2013. január elsejétől Zsombón is települési ügysegéd fogja intézni a kormányhivatal hatáskörébe tartozó feladatokat, vagy közvetíti azokat. A településen egy járási hivatali kirendeltség is épül, várhatóan 2014-ig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.