Gazdaság

Magasabb távhőárat hozhat a közműadó

Magasabb távhőárat hozhat a közműadó

2012. október 24., szerda
Magasabb távhőárat hozhat a közműadó

A szaktárca a korábbi várakozásokkal ellentétben nem hirdette ki október 1-jéig a távhőtermelők által várt új rendeletet, ezért továbbra is bizonytalan, hogy mi lesz a már korábban is tetemes veszteséget generáló távhőtermelők sorsa - írja szerdai számában a Napi Gazdaság.

A szakmai szervezetek az idei fűtési szezonban a tavalyinál 5-6 százalékkal magasabb hődíjra tettek javaslatot, ez azonban a fogyasztói árakban nem jelentett volna ilyen mértékű emelést, a piaci szereplők szerint a többletet az áramfogyasztók által fizetett - és a távhőszolgáltatóknak juttatott -, kilowattóránként 1,2 forint "kapcsolt fillérből" lehetne fedezni. Fekete Csaba, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége elnöke szerint a teljes energia- és vízközműszektor több ezer milliárd forintos árbevételéhez képest "nem tűnik drámaian magas összegnek" a közműadóból várt 30 milliárd forint költségvetési többletbevétel. A teljeskörűen szabályozott területeken (például lakossági és külön kezelt intézményi szektorban) a rendszer zárt, ezért bármilyen adó a szolgáltató elismert költsége, amelyre fedezetet kell biztosítania a szabályozásnak. Fekete Csaba szerint ezért inkább szabályozói oldalról lehet kihívás a fedezet lakossági áremelés nélküli megteremtése - írja a lap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.