Szórakozás

Akciónap a hátrányos helyzetű emberekért

Akciónap a hátrányos helyzetű emberekért

2012. október 3., szerda
Akciónap a hátrányos helyzetű emberekért

Fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű fiataloknak szóló közösségi programokkal töltik meg a közelmúltban megújult szegedi Indóház teret október 5-én, pénteken, a LátóTér – LátszóTér című akciónap keretében. Fő szervező a Szegedi Somogyi-könyvtárért Közhasznú Alapítvány.

A LátóTér – LátszóTér címet viselő rendezvény célja, hogy közösségépítő programokat kínáljon a fogyatékkal élőknek, így a vakoknak, gyengénlátóknak, siketeknek, nagyothallóknak és mozgássérülteknek „LátóTérben és hallótávolságon belül a közösség megtartó ereje” mottóval. Fogyatékosan is sikeres életpályát befutó emberek megismerésével adnak példát a testi-lelki egészségmegőrzés lehetőségeire, így például az akciónapon koncertet ad a vak dzsessz-zongorista-művésztanár, az Aranyharang-díj 2010. évi díjazottja,

Márkus Norbert

.

Erdélyi László

, keramikus hallássérült évek óta készít szebbnél-szebb kerámiákat, mézes csuprokat, fazekat, sütő-főzőedényeket, kaspókat. Egyedi igényeknek megfelelően készíti el művészi alkotásait, számtalan kiállításon, rendezvényeken vett részt kerámiáival. A programba bevonnak olyan egészséges embereket is, akik fogékonyak a „másság” elfogadása iránt, rámutatva a „mássággal” való együttélés fontosságára, a tolerancia tudatossá válása érdekében. Műsorral készül a Délikert Napsugár Táncegyüttes és a Möndörgő Néptáncegyüttes, az Impro Művészeti és Oktatási Egyesület, valamint a Kaleidoszkóp Improvizációs Színház is. Városismereti sétát indít fogyatékos csoportoknak jeltolmáccsal, kísérőkkel a Somogyi-könyvtár. Lesz színházi és táncelőadás, kóstolóval egybekötött ételbemutató, egészségfölmérés, életvezetési tanácsadás és kiállítás. Egészséges emberek interaktív játékokban vehetnek részt, kerekesszékes segítőkkel. Bemutatkoznak a fogyatékosokat segítő helyi szervezetek: a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete, az SINOSZ Csongrád Megyei Szervezete, az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány, az SINOSZ Csongrád Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat.

További részletek, a rendezvény együttműködő partnereinek részletes bemutatkozása a Somogyi-könyvtár honlapján ITT.

Az akciónap programja:

9:00–10.00 Dóm téri séta fogyatékkal élőknek jeltolmácsolással, kísérőkkel a Somogyi-könyvtár szervezésében Jeltolmács: Vörös Krisztina A sétát Oros Sándor, a Somogyi-könyvtár munkatársa vezeti – találkozás a könyvtár főbejárata előtt. 10:00–18:00 Interaktív játékok kerekesszékesekkel a Napos Oldal a Sérültekért Alapítvány közreműködésével 11:00–13:00 Egészséges ételek bemutatója kóstolóval a Natura Reformtáplálkozási és Gyógynövény Szaküzlet (vezető: Éles Vilmosné) tálalásával. Növényi pástétomokkal kent szendvicsek, az éghajlatnak megfelelő zöldségek, gabonafasírt-falatok zöldséggel, Pí-víz állnak a közönség rendelkezésére. 13:00–15:00 Ingyenes állapotfelmérés (vércukor, vérnyomás) 13:00 Rosszul tákolt hordók vagyunk – a Délikert Napsugár, Möndörgő Táncegyüttes néptánc produkciója jeltolmácsolással Mesélő: Törőcsik István, jeltolmács: Vörös Krisztina 14:00 Eltékozolt századok – az Impro Művészeti és Oktatási Egyesület előadása 14:30 Indó-vizációs előadás: a Kaleidoszkóp Improvizációs Színház produkciója 15:00 Képek egy Sose látott Útikönyvből Márkus Norbert Aranyharang-nívódíjas (2010) vak jazz zongorista-művésztanár koncertje 16:30 Filmvetítés és vita az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központtal közös szervezésben Narrátor és a vita irányítója: dr. Szenes Márta, a központ vezetője

Kiállítók:

Sárközi Szabolcs orral festő alkotó (Üllés) Kránitzné Tóth Dóra szájjal festő alkotó (Budapest) Erdélyi László hallássérült keramikus (Szeged) A rendezvény az Új Széchenyi Terv keretében a DAOP – 5.1.2/C-09-2f-2010-0002 Biopolisz Park – Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja projekt keretében valósul meg. Az októberi könyvtári napok-hetek keretében

számos színes programra kerül sor októberben

a Somogyi-könyvtár szervezésében.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.