Sport

Labdarúgás: drámai végjátékban kapott ki a Volán a Monortól + FOTÓK

Labdarúgás: drámai végjátékban kapott ki a Volán a Monortól + FOTÓK

2012. október 6., szombat
Labdarúgás: drámai végjátékban kapott ki a Volán a Monortól + FOTÓK

Hiába játszott több mint hetven percet emberelőnyben a Volán, nem tudott veszélyes gólhelyzeteket kidolgozni. A végjátékban pedig az utolsó utáni percben egy kontrából megszerezte a Monor a győztes gólt.

Ez valóban pech a javából. A Tisza Volán SC Szegednek úgy kell a pont, mint egy falat kenyér, majd a ráadásban, a 91. percben kap gólt, s rabolnak el tőle 3 pontot... Sajnos azonban a kék-feketék csakis magukat hibáztathatják, mert 70 perc emberelőnyt nem tudtak góllá váltani, márpedig a fociban ha ennyi időt tölt el egy csapat 11 a 10 ellenében, akkor illik gólt rúgni. Ma ez a volánnak nem sikerült, és balszerencséjére, a létszám a 82. percben egalizálódott, az eredményt pedig a 91. percben egy beváltott ziccerrel döntötte a maga javára a Monor. A vendégek egyébként úgy tűnt, hogy azonos mennyiségű labdarúgóval erősebb csapat képét mutatják, a kiállításig az első 11 percben három hatalmas ziccert is hibáztak. A meccslabda a volánosok lábában is benne volt, ha

Füle

a 87. percben higgadtabb, és finoman megemeli a labdát - na de már oly sokszor elhangzott, hogy a fociban nincsen "ha". Volt 70 perce a Szegednek, hogy térdre kényszerítse 10 emberrel játszó ellenfelét, de csak meddő mezőfölényre jutott erejéből, igazán nagy gólhelyzetet nemigen tudott kidolgozni.

Labdarúgó NB III Alföld csoport 8. forduló:

Tisza Volán SC Szeged - Monor SE 0-1 (0-0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 100 néző, vezette: Mihálik (Barta, Farkas Cs.)

Tisza Volán SC Szeged:

Dongó – Kormányos, Vida, Dargó, Buzási, Puhalák (Mucsi 19'), Farkas, Szélpál (Varga 81'), Szilágyi, Beretka, Kazi (Füle 56').

Vezetőedző:

Buchholcz Gábor.

Monor:

Vezér - Kinder, Villányi, Ribi, Kovács, Gaál, Csőke (Magyar 72'), Horváth (Csáki 20'), Benke, Lengyel (Lantos 61'), Selei. Játékosedző: Vezér Ádám.

Gól:

Selei A. (91')

Sárga lap:

Puhalák (9'), Mucsi (59'), illetve Kinder (86')

Kiállítás:

Mucsi (82'), illetve Villányi (12'). Buchholcz Gábor:

"A dicséretes tavaszi hadjáratunk után mártírokká váltunk a mai napon."

93' VÉGE 91' GÓÓÓL 0-1! Labdaszerzést követően Selei kapott indítást, és tört középen a kapura, a tizenegyespontnál Dongó kapusban még elakadt ugyan a zsuga, de aztán visszapörgött a támadó elé, aki ezután bepofozta az üres kapuba... Elképesztő, a ráadásban veszíti el a találkozót a Tisza Volán SC Szeged. Ilyen nincs, és mégis van - hogy a klasszikust idézzük. 90' A játékvezető három perc hosszabbítás mellett döntött. Izgalmas végjátéknak lehetnek tanúi a nézők! 88' A másik oldalon Benke hagyott ki ziccert: egy kontra végén bal oldalról tört be egyedül a tizenhatoson belülre. Tizennégy méterről tekerte volna el a labdát, azonban a kapus kezébe pörgetett. 87' Hatalmas ziccer maradt ki, Füle lábában volt a meccslabda. A támadó középről lépett ki, és vitte Vezérre a labdát. A kapus mellett bal oldalra rúgta volna el a bőrt, Vezér lábában akadt fenn a lövés. 86' SÁRGA LAP Kinder kapott reklamálásért sárgát. 83' Egy bal oldali, monori szabadrúgás száll át a védők fölött, a hosszú oldalon álló Csáki lábára pattan, aki maga is meglepetten nyúl a játékszer felé. Dongónak kellett kivetődve fogni a labdát. 82'KIÁLLÍTÁS! Mucsi megkapta második sárgáját is a bal szélen elkövetett szabálytalanságért, így idő előtt mehetett az öltözőbe. 81' Beretka átlövése száll el magasan a kapu felett, utána csere a szegedieknél: Szélpált váltja Varga. 75' A leshatárról lépett ki középen Benke, egy védő bent ragadt a szegedi oldalon. A támadó egy az egyben vezette be a tizenhatoson belülre a zsugát, a visszaérkező védőket többször is kicselezve végül jobb oldalról, hét méterről tüzelt kapura, egy szegedi lábról pattant szögletre a labda. 72' Csőke jött le, Magyar érkezett a helyére. 66' Egy előrevágott, kósza labdára az elalvó védelem mögé indult meg mélységből Gaál, aki egy az egyben kapura tudott így törni. 11 méter környékén találkozott Dongóval, a kapus hatalmas bravúrral védte a ziccert: a monori támadó nem tudta ellőni a szegedi hálóőr mellett a labdát, Dongó gyors mozdulattal nyúlt le a lövésre. Hiába birtokolja a labdát 70-80 százalékban a Szeged, gólveszélyes támadást még nem sikerült kialakítania. A széleket néha megbontják, de a belőtt labdák nem okoznak túl nagy riadalmat a monori oldalon. Kontrából viszont már másodszorra tud úgy meglódulni a kék-fehér brigád a második félidőben, hogy ziccerhelyzet alakult ki. 64' Füle eresztett meg 22 méterről, a bal összekötő helyéről egy egészséges átlövést. A bal felső fölött suhant el a löket. 61' Csere a vendégeknél: Lantos ment fel, Lengyel jöhetett le. 60' Szélpál tört be a tizenhatos sarkánál a monori kapu felé. Megelőzve védőjét nyolc méterről lőtt, de Vezér jól zárta a szöget, és védett. 59' SÁRGA LAP Mucsi kapott sárga lapot. 58' A bal oldalon egyedül tudott meglépni egy jó ütemű kiugratással Benke, a tizenhatoson belül érve lövés helyett középre passzolt Lengyel elé, aki azonban nem érte el a labdát, védőjével együtt beesett a kapuba. 56' Füle váltotta Kazit. 52' Egy monori kontratámadás végén Dongónak kellett kilépnie. A jó ütemben kimozduló kapus Selei elől rúgta el a labdát. 49' Megvan a második felvonás első helyzete: egy jobb oldali támadást követően Szélpál fordult le védőjéről, és robogott le a tizenhatos vonalánál az alapvonal felé. A belőtt labdáját Vezér ütötte ki a rövid saroknál, a kipattanóra pedig Kazi érkezett, a felpattanó labdát az ötös vonaláról fölé lőtte. 46' A Szeged elkezdte a második félidőt! SZÜNET45' Vége a félidőnek, előtte egy lesgól született. Szilágyi jobb oldalsó szabadrúgást tekert be, a vendég védelem kilépett, hárman is lesen lehettek. 41' Egy labdajáratás után húsz méterről, középről Szilágyi próbálkozott átlövéssel. Labdája jócskán fölé szállt. A szegediek továbbra is meddő fölényben futballoznak, gólhelyzetet egyelőre nem sikerült kialakítaniuk. 35' Jobb oldalon, a leshatárról indult meg egy hosszú szöktetésre Szélpál, de Vezér résen volt, kifutva a kapujából elrúgta a labdát. A kiállítást követően alábbhagytak a vendégcsapat támadásai, értelemszerűen hátrébb húzódtak. Erős nyomás alatt tartja a Szeged a monori kaput. 32' Szilágyi jobb oldali, negyven méteres szabadrúgását a hosszú oldalon Buzási tudta megbólintani a védők gyűrűjéből. Fejese a felső léc bal oldala felett hullott a hálóra. 25' A jobb oldalon mélységből lépett ki egy hosszú indítással Benke. Egy az egyben vitte a labdát kapura, a kifutó Dongó mellett a tizenhatos vonalánál elhúzta bal oldal felé, de a visszaérkező Dargó megzavarta, és a szélső támadó az üres kapu mellé passzolt. 20' Az ellenfél is cserél: Csáki érkezik Horváth helyére. 19' Korai csere a Szegednél: Puhalákot váltja Mucsi. A lejövő játékos már kapott egy lapot, és az előbb is figyelmeztette a bíró, talán ezért is hívta le pihenni Buchholcz mester. 18' Beretka egyéni akcióval jut lövőhelyzetbe. Két csel után középről, 18 méterről lő jobbal - a labda a jobb felső sarok fölött hagyta el a játékteret. 13' A megítélt szabadrúgást Szilágyi tekerte 18 méterről a bal alsó kapufára. A kipattanót aztán Vida törte el csúnyán. 12' KIÁLLÍTÁS! A villámgyors Szélpál tudott meglódulni a jobb összekötő helyén, két védő között kibújva. Mindkét bekk utánacsúszott, Villányi lába akasztotta a támadót - ezért a szabálytalanságért a monori játékost kiállította a játékvezető. 11' Horváth középről megeresztett átlövése csattan a jobb oldali kapufán. A kipattanó után leshelyzet miatt ért véget az akció. 9' SÁRGA LAP A félpályánál Puhalák egy csúnya belépőért kapott lapot. 8' Benke kap egy hosszú indítást a jobb oldalon, és egy az egyben tudja meghúzni a szélt. Bepasszolt labdájára üresen érkezett középen Lengyel, és sarokkal próbálta kapura húzni a labdát. A bőr a jobb oldali kapufa mellett vánszorgott ki. 5' Megvan az első helyzet: a Monor részéről Kovács szerzett labdát a tizenhatos vonalánál, a bal oldalon lefutva védőjét a rövid sarokra lőtt, de Dongó jól zárta a szöget. A kipattanóra középen érkezett Horváth, hét méteres lapos lövésénél ismét bravúrt kellett bemutatnia a hazai kapusnak, lábbal hárította az újabb löketet. 1' Elkezdődött a mérkőzés, a Monor hozhatta játékba a labdát. 14.58 Felvonulnak a két gárda a pályára: a szeged a hagyományos kék-fekete csíkos mezt és fekete alsó szerelést választotta, az ellenfél pedig fehér felsőben, kék nadrágban és sportszárban futballozik ma. 14.50 Üdvözöljük olvasóinkat! A Felső Tisza parti stadionban a második helyezett Monort fogadja a Volán. Nem lesz könnyű dolga a szegedi csapatnak, hogy feledtesse a Makó elleni fiaskót, pontokat kell gyűjteniük Buchholczéknak. Kiváló időben, ragyogó napsütésben mérhetik össze a tudásukat a csapatok. Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.