Sport

Labdarúgás: gólzápor a Kertész utcában UTC-sikerrel

Labdarúgás: gólzápor a Kertész utcában UTC-sikerrel

2012. október 20., szombat
Labdarúgás: gólzápor a Kertész utcában UTC-sikerrel

Alsóházi rangadót vívott a Kertész utcában az UTC és a Mindszent. A legnagyobb kérdés az volt, a két rendkívül szeszélyes együttes közül melyik mutatja szebbik arcát. Ezúttal a hazaiak jöttek ki jobban a gólpárbajból.

A 7 pontos hazai Ujszegedi TC szeptember 15-e óta tartó nyeretlenségi sorozatának megszakítására készült (az utóbbi négy meccsen két döntetlen mellett két komolyabb vereség jutott a fekete-fehéreknek osztályrészül), míg a vendég Mindszent ott akarta folytatni, ahol egy hete abbahagyta a Kistelek 2-1-es legyőzésekor. Óvatos játékkal kezdtek a csapatok, nem estek egymásnak. Helyzet nélkül csordogált le bő negyed óra, majd váratlanul vezetést szereztek a vendégek. Egy szabadrúgást

Béry István

kapus éppen

Terbán György

elé ütött, az előrehúzódó védő pedig köszönte szépen, s a hálóba lőtt; 0-1. Öt minutummal később azonban már érkezett is az egyenlítés: egy szöglet utáni kipattanót

Gonda László

25 méterről bombázott a hálóba; 1-1. Hatalmas adok-kapok jellemezte az első felvonás második felét, mindkét gárda kapkodott, rohant, sokat hibázott, s igazi ziccer nélkül három újabb találat esett. Előbb a 42. percben

Szobácsi Roland

tologatta a bogyót, nem léptek ki rá, s 25 méterről a hálóba lőtt, 1-2. Majd az utolsó percben mindkét háló megzördült. Gonda 30 méterről vágott a mindszenti ketrec felső sarkába egy szabadrúgást; 2-2, de még nem volt vége! A középkezdést követően a rövidre ívelték a látogatók a labdát,

Bartucz Márk

pedig megelőzte a lassan mozduló Béryt, s ügyesen bólintott a hosszúba; 2-3. A szünetben

Pálfy Zoltán

, a hazaiak mestere kapuscserére szánta el magát: Béry helyére

Flórián Sándort

küldte. A váltás magabiztosságot adott az UTC-nek, tehát ezúttal egyértelműen bevált a merész húzás. A mindszentiek kicsit ráültek az eredményre, visszaálltak, s a védekezésre összpontosítottak, amire a 61. percben fizettek rá. Ekkor az addig is támadó újszegediek a szélen indultak előre a csereként beállt

Deák Sándor

révén, aki nagyszerűen centerezett,

Gajdacsi Mátyás

pedig berobbant, megelőzte emberét, s a hálóba fejelte az egyenlítő gólt; 3-3. Ettől már a vendégek is magukhoz tértek, feljebb is merészkedtek, hiszen ők sem akarták beérni egy ponttal. A meccs képében benne volt, hogy bárki győzhet! A 78. percben következett a sorsdöntő momentum! Flórián kapus lehúzott egy mindszenti beadást, majd azonnal Gondát hozta játékba, aki fantasztikus, hosszú indítással szöktette

Bokányi Ádámot

. A támadó lerázta védőit, betört a tizenhatoson belülre, majd

Molnár Milán

hálóőr elütötte. A játékvezető azonnal büntetőt ítélt, s kiállította a kapust. A látogatók ketrecébe ekkor

Szokol Sándor

állt be, aki nem tudta hárítani a 80. percben Gonda tizenegyesét (az UTC játékosa harmadik találatát jegyezte); 4-3. Az emberhátránya ellenére is nagy erőket mozgósított a hajrában a Mindszent, de egy kontrából a 91. percben újabb gólt kapott. Deák ugratta ki a szintén csereember

Kovács Sándort

, aki higgadtan lőtt a kapuba; 5-3. A vesztes fél mindezt érthetően nehezen fogadta, az utolsó pillanatban még Bartucz Márknak is villant a piros lap. Sikerével az UTC megelőzte a tabellán szombati ellenfelét, s önbizalommal telve várhatja az őszi szezon még hátralévő mérkőzéseit. A folytatásban a Mindszent október 27-én (szombaton) 14 órai kezdettel az FK 1899 Szegedet fogadja, míg az UTC kiskundorozsmai mérkőzését elhalasztották, későbbi időpontban rendezik.

A megyei I. osztály 10. fordulójában:

Ujszegedi TC - Mindszent SE 5-3 (2-3).

Újszeged, Kertész utca, 150 néző, vezette: Kőrösi János (Patyi Zoltán, Katona Balázs).

UTC:

Béry (Flórián 46') - Péczely, Drágity (Deák 46'), Bokányi, Szántó, Szűcs (Balogh 77'), Gonda, Gajdacsi, Tombácz, Dobi, Tari (Kovács 58'). Vezetőedző: Pálfy Zoltán.

Mindszent:

Molnár - Galambosi, Szobácsi, Kispál, Terbán, Antal (Szokol 79'), Brizik-Bodrogi, Szecskó, Rideg (Papp 46'), Bartucz M., Tóth Cs. Edzők: Bartucz Sándor, Tóth Csaba.

Gólszerzők:

Gonda L. 3 (23', 45', 80' - tizenegyesből), Gajdacsi M. (61'), Kovács S. (91'), illetve Terbán Gy. (18'), Szobácsi R. (42'), Bartucz M. (45')

Kiállítva:

Molnár M. (78'), Bartucz M. (93') Pálfy Zoltán:

"Rendkívül jó ki-ki mérkőzést vívtunk a Mindszenttel, lüktető és izgalmas csatát láthatott a közönség. Ezúttal nagyon akartunk nyerni, s úgy érzem, többet is tettünk a győzelemért. A második játékrészben a 'dagi gyerek' vezérletével fektettük két vállra a vendégeket."

Bartucz Sándor:

"Gratulálok az UTC-nek. 13 ellenfél ellen nehéz játszani..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.