Közélet

Ipsos: erősödött a Fidesz és az MSZP is

Ipsos: erősödött a Fidesz és az MSZP is

2012. október 18., csütörtök
Ipsos: erősödött a Fidesz és az MSZP is

Erősödött a Fidesz és az MSZP is: a kormánypárt idei legjobb eredményét érte el, az MSZP a választások óta a legmagasabb támogatottságát élvezi - állapította meg legfrissebb közvélemény-kutatásából származó eredményei alapján az Ipsos. A Jobbik ősszel "lefelé mozdult", az LMP kissé javított, a Demokratikus Koalíció (DK) tábora változatlan.

Az Ipsos - az ország felnőtt lakossága körében október első felében végzett felmérése alapján készült, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott - elemzésében azt írta, a Fidesz júliusban volt a legrosszabb helyzetben, 16 százalékos támogatottsággal, azóta kis lépésekben - most például 1 százalékponttal - növelte tábora méretét. Az MSZP júliusban és augusztusban is 14 százalékot ért el, az azt követő két hónapban 1-1 százalékpontot szerzett. Jelenleg a Fidesz - 20 százalékos, 1,6 milliós táborral - az idei legjobb eredményét érte el, az MSZP - 16 százalékkal, 1,3 millió szimpatizánssal - a választások óta legmagasabb támogatottságát élvezi. A Jobbikot júliusban még a választásra jogosultak 10 százaléka támogatta, most 7 százaléknyian, közel 600 ezren sorakoznak fel mögéjük. Az LMP a nyári "lejtmenet" eredményeként szeptemberig 2 százalékra esett vissza, most 3 százalékos, azaz nagyjából negyedmillió követője van. A DK stabilan áll a 2 százalékon, őrizve a 150-200 ezres tábort. A pártoktól távolságot tartók aránya hónapok óta lényegében azonos, egy kicsivel meghaladja az 50 százalékot - közölte az Ipsos. A biztos pártválasztók körében a cég szerint a Fidesz 41, az MSZP 33 százalékot ér el, a Jobbik 15 százalékon áll, az LMP 6, a DK 4 százalékos. Az elemzés kitér arra: a különböző időközi választások kapcsán gyakran felvetődik a kérdés, hogy milyen területi egységekben lehet szoros a kormánypárt és az ellenzék versengése. Az Ipsos szerint megállapítható, hogy az MSZP a fővárosban folyamatosan tartja a lépést a Fidesszel, sőt az elmúlt fél évben, mint ahogy most is, rendszeresen meg is előzi: 25 százalékon áll, a kormánypártnak 22 százaléka van. A megyeszékhelyek kategóriájában a Fidesz-MSZP százalékos arány 17-14, a közepes és kisvárosokban 21-15 százalékot érnek el, míg a falvakban 17 illetve 13 százalékos támogatottsággal rendelkeznek. A cég szerint már a múlté az a választásszociológiai sajátosság, hogy az MSZP a kis településeken az átlagosnál jóval gyengébb, a Fidesz viszont ott a legerősebb. A kormánypárt veszteségei a parlamenti választások óta leginkább a kis lélekszámú településeken következtek be: amíg összességében nagyjából felére csökkent a támogatottsága (40 százalék körüli értékekről 20 százalékra), addig Budapesten táborának csak egyharmadát veszítette el (2010 májusában 33, most 22 százalék) - összegez az Ipsos, amely szerint a másik végletet a falvak jelentik, ahol a kormánypárt tábora 48-ról 17 százalékra esett, azaz korábbi híveinek kétharmada elpártolt. Az MSZP a legutóbbi választásokat követően a népesség 10-11 százalékát tudta maga mögé állítani, a mostani adatok azt jelzik, hogy közel másfélszer nagyobb lett a tábora - olvasható a felmérésben, amely szerint legkevésbé a megyei városok települési kategóriában erősödött - 11-ről 14 százalékra -, leginkább pedig a falvakban (7-ről 13 százalékra). A Fidesz falvakban történő (nagyjából 30 százalékpontos) szavazóveszteségével támadt politikai űrbe leginkább még az MSZP tudott betörni (6 százalékpontnyi bővüléssel), a többi párt nem. Ennek az a következménye, hogy jelenleg a falvakban látványosan magas (68 százalékos) a politikától távolságot tartók aránya - közölte az Ipsos. A régiók többségében a Fidesz vezet, legnagyobb mértékben Közép- és Dél-Dunántúlon. Mindkét országrészben 23 százalékon áll a kormányerő, az MSZP 13 illetve 12 százalékon - folytatódik az elemzés. Dél-Alföld az egyetlen vidéki földrajzi egység, ahol a szocialisták pozíciója egyértelműen erősebb, mint a Fideszé: 20 százalékuk van, a kormánypárt 14 százalékos. Észak-Magyarország az a régió, ahol a Fidesz és az MSZP versengésébe a Jobbik is beleszól: 19, 18 illetve 14 százalékos a támogatottságuk. Bár a regisztrációról számos információ jelent meg az elmúlt egy hónapban, a szavazói magatartásra gyakorolt hatása keveset változott az Ipsos szerint. Szeptemberben a lakosság 54, most 56 százalékának volt valamilyen mértékű választási részvételi hajlandósága. Közülük a múltkor 41 százaléknyian mutattak aktív érdeklődést a regisztráció iránt, ezúttal 43 százaléknyian, tehát továbbra is azt látni, hogy a potenciális szavazók egynegyedét lemorzsolja az előzetes feliratkozás intézménye. A kutatás szerint a feltételezhető fővárosi és diplomás szavazók körében alig vannak regisztrációt nem vállalók: előbbiek 65, utóbbiak 76 százaléka menne el voksolni, a nyilvántartásba vételt 64 illetve 73 százalékuk tervezi. Az alacsony iskolázottságúak csoportjában e hónapban is jelentős mérvű az érdektelenség - 44 százalékuk mutat választási, 28 százalékuk feliratkozási hajlandóságot. Amíg a múlt hónapban az Ipsos nem tapasztalt a jelentkezési tervekben párthovatartozás szerint különbségeket, addig most érzékelt eltéréseket a szándékokban. A Fidesz és az MSZP táborának közel hasonló a parlamenti választáson való részvételi hajlandósága: 86 illetve 84 százalékuk rendelkezik valamilyen mérvű elmeneteli szándékkal. A regisztrációra viszont egyértelműen aktívabbnak mutatkoznak a kormánypártiak, 79 százalékuk vetetné fel magát a szavazóközönség soraiba, az MSZP-seknek 68 százaléka. A potenciális Fidesz szavazóknak tehát egytizede, a szocialisták kéttizede tűnik lemondónak a regisztráció hallatán. A Jobbik lehetséges támogatóit még inkább visszaveti az előzetes feliratkozás intézménye: 89 százalékuk voksolna, 67 százalékuk jelentkezne a szavazói névjegyzékbe, azaz potenciális szavazóik egynegyede lemorzsolódik - mutatják az Ipsos friss kutatásának eredményei.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.