Közélet

Hivatalosan is megnyílt az SZTE Konfuciusz Intézet + FOTÓK

Hivatalosan is megnyílt az SZTE Konfuciusz Intézet + FOTÓK

2012. október 10., szerda
Hivatalosan is megnyílt az SZTE Konfuciusz Intézet + FOTÓK

A kínai nyelv és kultúra megismertetése, a két ország közötti kapcsolatok erősítése a feladata a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szerdán megnyílt Konfuciusz Intézetnek - közölte Szabó Gábor rektor.

Október 10-én hivatalosan is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt az SZTE Konfuciusz Intézet, Kína immár második hivatalos magyarországi oktatási és kulturális intézménye. Az intézet a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem együttműködésével, a Kínai Nyelvoktatási Tanács támogatásával kezdi meg működését az SZTE Dugonics téri Rektori Hivatalában, ahol a jeles alkalomból színes kulturális műsort tartottak, s emléktáblát is lelepleztek. Nincs egy éve, hogy a Szegedi Tudományegyetem delegációja Kínában megkezdte a tárgyalásokat a Konfuciusz Intézet létrehozásáról, egyfajta világrekord, hogy az egység máris megkezdheti működését – mondta

Szabó Gábor

akadémikus, hozzátéve: a kínai fél elkötelezettségét jól jelzi, hogy az intézet alapítása rendkívül gyorsan megtörtént, és négy munkatárs is érkezett Sanghajból. Az intézet létrejötte más konkrét együttműködések előtt is megnyitotta az utat, a jogi karra már megérkezett az első tizenöt kínai diák, s hasonló csereprogramokat készítenek elő műszaki és természettudományos területen is - emelte ki az egyetem rektora. A professzor szerint a régió gazdasági fejlődésében is fontos szerepet játszhat az intézet, amely a hallgatók mellett üzletembereknek is indít a kínai kultúrát, gazdaságot bemutató programot.

Kao Csien

(Gao Jian), Kína magyarországi nagykövete hangsúlyozta, a kultúra a két ország közötti kapcsolat alapköve. A diplomata kifejtette, a második magyarországi Konfuciusz Intézet létrehozásánál azért esett a választás az SZTE-re, mert a Szegeden folyó biológiai és élettudományi képzés nemzetközi szinten is kiemelkedő. Gao Jian az ünnepségen Szegedért Emlékérmet vehetett át

Ujhelyi Istvántól

, a Parlement alelnökétől, az SZTE Konfuciusz Intézet hétfős Tanácsadó Testületének elnökétől, valamint

Solymos László

szegedi alpolgármestertől.

Szentmártoni Lívia

, az SZTE Konficiusz Intézet igazgatója elmondta: elsődleges céljuk, hogy kínai nyelvtanfolyamok, kulturális és tudományos programok szervezésével népszerűsítsék a kínai nyelvet és kultúrát, s hozzájáruljanak a magyar–kínai kapcsolatok fejlődéséhez. Költségtérítéses, illetve ingyenes kurzusokat is kínálnak a szegedi és környékbeli közönségnek, a Szegedi Tudományegyetem mellett többi helyi általános és középiskolában is oktatnak majd. Mint megemlítette, a hivatalos megnyitó előtt is lebonyolítottak már több sikeres kulturális, tudományos programot: így például előadást tartottak Kína alkotmányáról, illetve fotókiállítást szerveztek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.