Sport

Hátország: kiemelt bajnokságban a Szedeák-kadett

Hátország: kiemelt bajnokságban a Szedeák-kadett

2012. október 17., szerda
Hátország: kiemelt bajnokságban a Szedeák-kadett

A Kőbányai Darazsak elleni parádés játékával kiharcolta a kiemelt bajnokságban való részvételt a Naturtex-SZTE-Szedeák kadettcsapata.

Október elején arról írtunk

, hogy a Naturtex-SZTE-Szedeák csapatának juniorjai bejutottak a kiemelt bajnokságba. Az elmúlt hétvégén a kadettek is követték példájukat.

Molnár Csaba

együttese előbb selejtezőn vett részt, ahol az A csoportban a DSI DEAC A csapatával, a pécsi kosárlabda-akadémiával és a ZTE korosztályos csapatával kellett megmérkőzzön. "A játékerőt tekintve igazából nem is kellett volna selejtezőt sem játszanunk, de a szövetségben végül így írták ki a versenysorozatot. A selejtezők során egy meccset elvesztettünk, így nem nyertük meg a csoportot, és második helyünkkel pótselejtezőre kényszerültünk" - közölte portálunkkal Molnár Csaba edző, hozzátéve, a pécsi akadémia komoly csapatot szedett össze, melyben négy korosztályos válogatott is szerepelt, míg a Szedeák ifjoncai betegségektől sújtva, foghíjasan kényszerültek kiállni, így nem is csoda, hogy végül 81-67-es vereséget szenvedtek. A másik két találkozón azonban győztek a szegediek, a zalaiakat 86-51-re, a debrecenieket 127-61-re "darálták be". A csoport második helye azt jelentette, hogy a további három selejtezőcsoport másodikjaival szemben a kiemelt bajnokság egyetlen szabadkártyás helyéért kellett megküzdeniük a fiataloknak. A pótselejtezőn a Szedeák először az Óbudai Kaszások csapatával mérkőzött meg a döntőbe jutásért, és a 18 pontos

Demeter Attila

vezetésével 83-56-ra nyert. A másik ágon a Kőbányai Darazsak a szoros első negyed után két vállra fektette a Bajai Bácska együttesét, a 21 pontos győzelem megérdemelt volt. A feljutásról döntő meccsen a Szedeák és a fővárosiak csatája a második negyedben eldőlt, ekkor már stabilan tíz pont fölött volt a szegediek előnye. Az utolsó negyedet is megnyomta a Tisza-parti gárda, így végül magabiztosan, 93-66-ra győzött. A csapat legjobbja,

Maronka Áron

28 pontig jutott, de még négyen értek el legalább 10 pontot társai közül. A Szedeák a kiemelt kadettbajnokság keleti csoportjába került, ahol ismét budapesti csapatokkal, a Vasassal, a MAFC-cal és a Budapesti Honvéd-Zuglói Sasokkal, valamint a Kecskeméttel és a békéscsabai Viharsarki Farkasokkal mérkőzik a 10 meccses alapszakaszban, mely karácsonyig tart. A nyugati csoportban az Alba Regia, a Körmend, a Pécs, a Sopron, a Szombathely és az Atomerőmű szerepel. Az alapszakasz végén e két csoport 1-4. helyezettje egymás elleni eredményeiket továbbvíve alkot egy felsőházat, míg az 5-6. helyezettek a regionális bajnokságok győzteseivel mérkőznek. A felsőháziak közül az 1-6. helyezett az országos döntőbe jut, míg a 7-8.-ként végző csapatok az alsóházi 1-2. helyezettekkel vívnak. E küzdelmek győztesei jutnak be a már ott lévő hat csapat mellé az országos bajnokság döntőjébe.

A Szedeák kadettcsapata:

Abazid Attila, Buknicz Patrik, Buzás Bence, Csányi Dávid, Czakó Tamás, Demeter Attila, Gárgyán Levente, Kereszty Domos, Maronka Áron, Perényi Domonkos, Tóth Levente, Varga Richárd

Edző:

Molnár Csaba.

Országos kadettbajnokság, pótselejtező:

Naturtex-SZTE-Szedeák - Óbudai Kaszások 83-56

Legjobb szegedi dobók:

Demeter A. 18, Gárgyán L. 12, Maronka Á. 11.

Naturtex-SZTE-Szedeák - Kőbányai Darazsak 93-66

Legjobb szegedi dobók:

Maronka Á. 28, Buzás B. 17/6, Demeter A. 16, Csányi D. 10, Gárgyán L. 10.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.