Sport

Feltételekhez köti Douchev-Janics távozását a kajak-kenu szövetség

Feltételekhez köti Douchev-Janics távozását a kajak-kenu szövetség

2012. október 9., kedd
Feltételekhez köti Douchev-Janics távozását a kajak-kenu szövetség

Mindenképpen feltételekhez köti Douchev-Janics Natasa Szerbiába távozását a Magyar Kajak-Kenu Szövetség - mondta az MTI érdeklődésére kedden Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.

"Ez nem feltétlenül pénzt jelent, de bizonyos ellenszolgáltatásokra igényt tartunk. Csak úgy nem fogunk hozzájárulni a távozásához. Egy kiemelten támogatott sportolónk volt, ezek után nem érdemeltük meg, hogy elmenjen" - fogalmazott

Baráth

, hangsúlyozva, hogy ez az ő véleménye, s az ügyben az elnökségnek kell döntenie. A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics szeptember 27-én adta be a távozási szándékról szóló papírjait a szövetségnek, s a szervezet vezető testületének onnantól számítva egy hónapja van arra, hogy kialakítsa álláspontját az ügyben. Ha nem járulnak hozzá a távozásához, a bácskapalánkai születésű kajakos két évig nem versenyezhet régi-új hazája színeiben. "Több versenyzőnk is távozott az elmúlt években családi vagy tanulmányi okok miatt, ez nem rendhagyó dolog. Hangsúlyozni szeretném ugyanakkor, hogy akik a londoni olimpián a legnagyobb sikereket hozták, azok itthon maradnak.

Douchev-Janics, Benedek Dalma

és

Paksy Tímea

távozásával nem állt meg az élet a magyar kajak-kenuban" - mondta az elnök, hozzátéve, hogy mindhárom lapátforgató pozitív hatással volt a sportágra az elmúlt évtizedben, de egy korábbi generációhoz tartoznak, s már jönnek a fiatalok. "A magyar versenyzők nem árucikkek, biztos vagyok abban, hogy a jövőben lesznek eszközeink arra, hogy itthon tartsuk őket" - jegyezte meg Baráth Etele.

Ábrahám Attila

, az MKKSZ főtitkára megerősítette, hogy eddig hivatalos megkeresés nem érkezett a szerbek részéről Douchev-Janics Natasa kivásárlásával kapcsolatban, így arról a 150 ezer euróról sem tárgyaltak még, amelyet a versenyzőért szeretne kapni az MKKSZ, s amelyet a Kolonics Alapítványba fektetnének.

Storcz Botond

szövetségi kapitány azt mondta: kétségtelen, hogy Douchev-Janics valamelyest hiányozni fog a válogatottból, de a távozásával sokak számára kézzelfogható közelségbe kerül majd a csapatba kerülés. Kiemelte, hogy

Kovács Katalin

is folytatja a versenyzést. A keddi sajtótájékoztató előtt kisebb ünnepségre került sor: a Londonban aranyérmes női kajaknégyes vezérevezőse, Szabó Gabriella neve felkerült az örökös bajnokok nevét rögzítő márványtáblára, és a Dorney-tavon két számban is első

Kozák Danuta

neve mellé is odakerült az olimpiai ötkarika. A szövetség 2001 óta tartja számon a sportág örökös bajnokait, a cím elnyeréséhez legalább olimpiai aranyérem, vagy öt világbajnoki győzelem szükséges. Az idén szintén ötkarikás bajnoki címet szerzett

Dombi Rudolfot, Kökény Rolandot

és

Fazekas-Zur Krisztinát

a tervek szerint decemberben köszönti a szövetség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.