Közélet

Botka már a Facebookon is ágyúzza Janics Bárkáját

Botka már a Facebookon is ágyúzza Janics Bárkáját

2012. október 17., szerda
Botka már a Facebookon is ágyúzza Janics Bárkáját

Mégsem vásárolja vissza a város Douchev-Janics Natasa bebukott vállalkozását, a Bárka éttermet. Botka László polgármester ráadásul erről már a Facebookon is vitázik, eddigi határozott álláspontjától eltérve. Az ügyben megszólal Keresztúri Farkas Csaba és Bohács Zsolt is.

Újra a pénzügyi bizottságnál pattog a labda

Douchev-Janics Natasa

visszavételre felkínált Bárka étterme ügyében, ugyanis

Botka László

polgármester nem írta alá az adásvételi szerződést, amit főként a közhangulat megváltozásával, Janics nyilatkozataival magyarázott a helyi napilapnak. Elmondása szerint az elmúlt időszakban tett nyilatkozatainak stílusa sok magyart felháborított, és ezért visszaküldi a bizottság elé állásfoglalásra az ügyet. Ahogy arról a SZEGEDma.hu

elsőként beszámolt

, a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Douchev-Janics Natasa érdekeltségi körébe tartozó cég 2008. január 3-án vette meg a legendás szegedi kisvendéglőt bruttó 24 millió 850 ezer forintért. A NATASA ’82 Kft. előbb határidő-hosszabbítást kért, később azonban már jelezte, hogy nem tudja megvalósítani az eredeti elképzelést, miszerint a helyiséget az eredeti funkciójának megfelelően felújítsa és üzemeltesse, ezért felajánlotta az ingatlant az önkormányzatnak visszavásárlásra. A pénzügyi bizottság 2012. június 18-án vette napirendre a kérdést, és két tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a főépítészi iroda szakmai véleménye alapján városrendezési szempontból indokolt az ingatlan visszavétele, így az önkormányzat vásárolja vissza a volt Bárka étterem épületét a kft.-től bruttó 25 millió 146 ezer forintos áron (ezt az összeget egy értékbecslő felmérése alapján határozták meg).

Botka a Facebookon is „janicsozott”

„Egy kicsit off, de nagyon ízléstelennek ítélem az ön nyilatkozatát Janics Natasával kapcsolatban” – vetette fel a

Botka László

Facebook-oldalán egy hozzászóló, amire a polgármester egyből reagált. „Teljesen igaza van, szerintem is teljesen 'ízléstelen' és méltatlan az egész helyzet Janics Natasával kapcsolatban. A tényekről azonban ne feledkezzünk el. Natasa az elmúlt 12 évben sok száz millió forint támogatást kapott a szegedi és a magyar adófizetőktől, így lehetett olimpiai bajnok: köszönet érte! Amikor bejelentette, hogy Szerbiába távozik, én ezt családi döntésnek nyilvánítottam és sok sikert kívántam, ehhez képest az elmúlt hetekben Belgrádban lenyilatkozta, hogy 'soha nem érezte magát otthon Magyarországon', további több milliót követelt a szegedi klubtól, sőt még a felkészítő edzőjének járó olimpiai sikerdíjat is a férjének követelte. Nagyon szomorú vagyok, hogy ezzel Nati maga ellen fordította az eddig őt támogató magyar és szegedi közönséget. De, nem is ez a lényeg: a Szegedi Kajak-Kenu Sportegyesületben több olyan kiváló, fiatal tehetség van, akitől győzelmeket és érmeket várhatunk az elkövetkező olimpiákon!” – reagált Botka László.

Keresztúri: A testületre nézve méltatlan az egész ügy

Felkerestük az ügyben

Keresztúri Farkas Csabát

, a jogi és ügyrendi bizottság jobbikos elnökét, a pénzügyi bizottság tagját, aki a visszavételről született testületi döntésnél tartózkodott.

„Én azzal értenék egyet, hogy ha valaki kiemelt sportteljesítményért állami járandóságot kap, akkor legyen arra valamilyen rendelkezés, ha elhagyja az államot, ezt a juttatást felül lehessen bírálni. A másik oldala pedig az a szerencsétlen nyilatkozat, amit ez ügyben tett Janics, miszerint sosem érezte magát nálunk igazán otthon: ez sokakat jogosan háborított fel, köztük engem is. Amikor bekerült a bizottság elé az ügy, szó sem volt az olimpiai bajnokunkról, a főépítészi iroda szakmai állásfoglalását olvashattuk csatolva a javaslathoz, mely szerint városképi jelentőségű az épület, városrendezési szempontból indokolt a visszavétele. Akkor a bizottság előtt kifejtettem, hogy nagyon kilóg a lóláb, hiszen ez a kajakos burkolt támogatása közpénzből, egy bebukott vállalkozásának megmentése 25 millióért. Ennyi erővel a jövőben ha megszorult egy neves professzorunk, színészünk, akkor az ő ingatlanját is visszavehetjük majd az adófizetők pénzéből? Mint később megtudtam, még a szegedi kajak-kenu világbajnokságon vettette fel Douchev-Janics Natasa a polgármesternek a visszavásárlást, és állítólag ezt Botka meg is ígérte neki. Szerintem erről a bizottsági tagok nem tudtak. Érdekelne, hogy mikor ismét visszakerül a bizottság elé az ügy, mi lesz a szakmai indoka annak, hogy a Bárkát már nem érdeke a városnak visszavásárolni, megszűnik a városképi jelentősége az épületnek? Méltatlannak érzem, hogy Szeged város testületének egy ilyen ügyben részt kell vennie – hála a polgármesternek. Ennek az ügynek a közvélemény felé most az az üzenete, hogy burkoltan akartunk támogatni valakit 25 millióval, hiszen az előterjesztésben szó nem volt Janicsról, csak a Bárkáról mint városképi jelentőségű ingatlanról, amelynek városrendezési szempontból indokolt a visszavétele. Botka László most a közhangulaton lovagolva politikai tőkét kovácsol abból, amit ő maga indított el” – fejtette ki véleményét Keresztúri Farkas Csaba.

Bohács egyetért a felülvizsgálattal

Megkérdeztük

Bohács Zsoltot

, a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét is az ügyben. „Az Indexen olvastam a hírt, hogy a Bárka étterem ügyét visszadelegálta a pénzügyi bizottság elé megfontolásra a polgármester. Azt hiszem, hogy az elmúlt időszakban kialakult közvélemény nyomása is szerepet játszik az ügyben, hiszen nagyon megosztja az ország lakosságát Douchev-Janics Natasa Szerbiába igazolásának híre. Jelen pillanatban a város érdekeit kell néznünk, a város költségvetése igen érzékeny, minden forintért meg kell küzdenünk. Az előző, visszavásárlásról született döntést nagymértékben befolyásolta, hogy az olimpia előtt voltunk, ahol ő szegediként, magyar színekben indult az ötkarikás játékokon, s bíztunk abban, hogy továbbra is szegediként fog majd szerepelni. Ezután döntött úgy, hogy elhagyja az országot, majd nyilatkozta azt is, hogy nem érezte magát soha igazán itthon. Pedig Szeged városa és az egyesülete is mindent megtett, nem kis anyagi támogatás keretében is azért, hogy otthon érezze magát, minden adott volt, hogy csak a versenyzésre koncentráljon. Mindezek után egyetértek a polgármesterrel, hogy felül kell vizsgálni a korábbi bizottsági határozatot a Bárka étterem ügyében” – nyilatkozott portálunknak Bohács Zsolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.