Kultúra

Alföldi Róbert rendezésével folytatódik az Armel-operaverseny

Alföldi Róbert rendezésével folytatódik az Armel-operaverseny

2012. október 8., hétfő
Alföldi Róbert rendezésével folytatódik az Armel-operaverseny

William Mayer Haláleset a családban című operájának európai bemutatójával folytatódik hétfőn este az Armel-operaverseny döntője a Szegedi Nemzeti Színházban, a darabot Alföldi Róbert állította színpadra.

Az immár ötödik éve megszervezett versenyen és fesztiválon minden esztendőben részt vevő művész úgy látja, nekünk magyaroknak büszkének kellene lenünk az egyre nagyobb nemzetközi hírnevet kivívó rendezvényre. A rendező ugyanakkor fájónak tartja, hogy kevés magyar énekes jelentkezik a megméretésre.

Alföldi Róbert

szerint a verseny érdeme, hogy a közönség sok olyan művet ismerhet meg, amelyre másképpen nem lenne lehetősége. Az előadások születése pedig minden résztvevőnek szakmai szempontból is komoly fejlődési lehetőséget jelent. A művész elárulta, a rendezés során igyekszik helyzetbe hozni a versenyszerepeket játszó énekeseket. A Nyugat-Európában és a tengerentúlon is létező szigorú anyagi korlátok között úgy színpadra állítani a műveket, hogy a versenyszereplők bizonyíthassák rátermettségüket.

William Mayer

egy középosztálybeli déli család váratlan tragédiáját bemutató sokrétű, fajsúlyos operája komoly feladata elé állítja az előadókat, és befogadása a nézőknek is kemény munkával jár. A bonyolult történet közel hatvan szerepét másfél tucatnyian játsszák. Az összetett cselekményt reálisan nem lehetne bemutatni a színpadon – az egyik jelenet például a hegyekben játszódik, a következő pillanatban pedig egy autósüldözés közepébe csöppen a néző - ezért találni kellett "egy emeltebb jelrendszert" az előadáshoz – fogalmazott Alföldi Róbert. A darab egyetlen versenyszerepét, Jay alakját

Phillippe Brocard

francia bariton formálja meg. A női főszerepet, Maryt – ezúttal versenyen kívül –

Miksch Adrienn

, a tavaly különdíjjal jutalmazott magyar szoprán játssza. A hétfői bemutatót követően még három színház a versenyre készült produkciójával ismerkedhet meg a közönség. A fesztivál rendszeres résztvevője a pilzeni Josef Kajetán Tyl Színház, amely idén

Philip Glass

Fegyencmaratonját viszi színre. Hazai ősbemutató lesz

Aleksandra Vrebalov

Mileva című operája, amely az újvidéki Szerb Nemzeti Színház produkciója, a versenyprogramot pedig a Szlovák Nemzeti Színház zárja

Roland Baumgartner

Mária Terézia című művével. Az október 15-i gálán derül ki az, hogy a

Bernard Faivre d'Arcier

vezette zsűri kinek ítéli oda a legjobb női és férfi előadó díját, és fesztivál legjobb rendezésért és produkciójáért járó elismerést, és ekkor adják át a közönségdíjat is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.