Közélet

A panelprogram már csak papíron létezik?

A panelprogram már csak papíron létezik?

2012. október 17., szerda
A panelprogram már csak papíron létezik?

Tulajdonképpen senki sem tudja, van-e még panelprogram, vagy már megszűnt, csak éppen elfelejtettek szólni a sok reménykedő és várakozó panellakónak, így az érintett szegedi lakosoknak. A 2009-ben benyújtott, iparosított technológiával épült panelházak pályázatának bonyolításával kapcsolatosan a jelenlegi helyzetet tekintettük át.

Az ekkor benyújtott 36 szegedi pályázatból 1 épület közössége visszalépett, 1 pályázót pedig formai okokból kizárt az állam a programból. Az önkormányzat fejlesztési irodájának nyilvántartása szerint a fennmaradt 34 épületből 17-nek az állam részéről kihirdették a pályázatát – eredményesen – , ami azt jelenti, mind a 17 épület közössége jogosulttá vált a támogatási szerződés megkötésére. Eddig 8 épület lakói éltek ezen jogukkal, 6 épületnek pedig a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határideje lejárt az önkormányzatnál. Az állam részéről 3 pályázó épületet – úgy értesültünk a lakóépületek közös képviselőitől – most hirdetnek ki, ezek támogatási szerződése folyamatban van.

A program folyamatban van, döntés nincs

A további 17 épület kihirdetéséről a fejlesztési iroda munkatársainak nincs információjuk. „Tájékozódtunk a programot bonyolító Energiaközpont Nonprofit Kft.-nél” – magyarázta

Igaz Ágnes

irodavezető –, hogy a ki nem hirdetett épületek esetében mikorra várható döntés.” Azt a tájékoztatást kapták, hogy tartaléklistán szerepelnek ezek az épületek, ami azt jelenti, hogy még nem nyertek, de továbbra is folyamatban van a program, csak magának a döntésnek a meghozatalára még nem került sor. Amint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a fennmaradó pályázatok támogatási igényének a kielégítésére forrást tud biztosítani, úgy a pályázatokról pozitív döntés születhet. Ez áll az Energiaközpont Nonprofit Kft. levelében, illetve az: minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a ki nem hirdetett épületek is pozitív elbírálásban részesülhessenek. Ha ez a bírálat megszületik, akkor kerülnek az önkormányzattal olyan helyzetbe a lakóépületek, hogy támogatási szerződést tudnak kötni. Az épületek közös képviselői azok, akik közvetlenül az Energiaközponttól tájékoztatást kapnak arról, hogy az épületük nyert vagy sem. Az önkormányzatnak nincs közvetlen hozzáférése ehhez az értékeléshez, mint ahogyan belépési kódja sincs. „Ezért nem feltétlenül napra készek az információink” – hangsúlyozza az irodavezető –, hozzáfűzve: „noha a lakóépületek közös képviselőivel olyan a munkakapcsolatunk, hogy azért néhány hét után jelzik a döntésről szóló hírt”.

Az önkormányzat az államra vár

2009-ben történt tehát az utolsó kiírás, amikor az állami felhíváshoz az önkormányzat is csatlakozott. Azóta az állam nem hirdetett meg újabb pályázatot. Az összes korábbi esztendőben történt kiírás alapján a felújítások az érintett épületeknél lezárultak. A 2009-es programnál eldönthették az önkormányzatok, részt vesznek-e egyáltalán a programban, Szeged ügy döntött, részt vesz. Ekkor már maguk az önkormányzatok döntötték el a támogatás mértékét. A 2006-os kiírásokban szereplő egyharmad-egyharmad-egyharmados arány később már differenciálódott, attól függően, hogy az ott bejelentett állandó lakosként lakó tulajdonos tanuló, nyugdíjas vagy kereső volt. Az önkormányzat részéről nyitott volt a kassza, minden épületfelújításra beadott pályázatot támogattak, amelyik megfelelt a kiírásoknak. Szegeden a lakások közel 75 százalékát újították fel a panelprogram keretében, ami országosan is kiemelkedő arány. Jelenleg a 2009-esek közül az állam által is kihirdetett társasházakból 5-6 épület maradt, amelyik határidőre nem kötötte meg a szerződést, ezek lakói tehát nem éltek a lehetőséggel. Az önkormányzatnak nincsen információja arra vonatkozóan, hogy a kormány folytatni kívánja-e a panelprogramot, lesz-e újabb kiírás. Amíg a jelenlegi program fut, és mögötte a szükséges források rendelkezésre állnak, addig az önkormányzat is partner, de a végtelenségig ezt sem lehet tartani, hiszen belátható időn belül, legkésőbb 2013 júliusáig az önkormányzatnak is a rendelkezésére álló forrás felhasználása miatt le kellene zárnia ezeket a projekteket. Utána csak új hitelkondíciókkal lehetséges a panelprogram finanszírozása – szögezi le Igaz Ágnes. Az önkormányzat nem győzi hangsúlyozni, a tőlük kapott támogatás szigorúan az állami pályázathoz kapcsolódik. Ha viszont az önkormányzatok mégis úgy döntenek, hogy nem finanszírozzák tovább a programot, attól még a panelprogram folytatódhat, mert ha az állami támogatás mellett az önerőt az épületek megemelik – számos olyan városról tudunk, ahol nincs önkormányzati támogatás, mégis van panelprogram – a panelfelújítás folytatódhat, csak jóval drágábban, mint eddig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.