Sport

Vízilabda: ikszelt a Fradival az A-Híd Szeged

Vízilabda: ikszelt a Fradival az A-Híd Szeged

2012. szeptember 23., vasárnap
Vízilabda: ikszelt a Fradival az A-Híd Szeged

Nem tudta legyőzni a Ferencváros alakulatát az A-Híd Szeged VE a férfi vízilabda magyar kupa nagykanizsai selejtező csoportjának utolsó fordulójában, ám ezzel az eredménnyel is továbbjutott mindkét gárda a legjobb nyolc közé.

A nagykanizsai magyarkupa-selejtezőcsoport rangadóján

Kiss Csaba

büntetőjével szerzett vezetést a Szeged, amit szinte azonnal egalizáltak a zöldsapkások, majd felváltva estek a gólok, s a folyamatosan fej-fej mellett haladt a két csapat. Érezhetően visszafogottan játszottak a szegedi fiúk, hiszen a Fradit a korábbi tapasztalatok alapján is ekkor már gólokkal kellett volna vernie a Tisza-parti bajnokaspiráns gárdának, különösen hogy a

Baksa László

eltiltása miatt a ketrec elé úszó

Molnár Dávid

remek kapusteljesítményt mutatott be az első félidőben, illetve hogy az FTC egyik

Deutsch Máté

személyében egyik meghatározó emberét vesztette el már a 9. percben cserés kiállítás miatt. Ám nagyon sok volt a pontatlanság a mieink játékában, a kevés emberelőnyös helyzetet sem sikerült kihasználni - ebben az ellenfél sem jeleskedett -, ráadásul Kiss Csaba két büntetőt is kihagyott. 4-3-mal fordultak a felek, s Szivós Márton gyors gólja után úgy tűnt, végre elkezd játszani a csapat, ám

Paján Viktor

gyorsan zárkóztatta az övéit. Továbbra is sok volt a pontatlanság

Vincze Balázs

együttesénél, így az amerikai

John Paul MacDonnel

két villanását követően már a Fradi vezetett 6-5-re. Ez úgy tűnt, végre ébresztőt fúj Molnár Tamáséknak, mert Kiss Csaba és

Joseph Kayes

két gyors akciógóljával sikerült visszafordítaniuk az eredményt (7-6). A záró játékrészben hosszas birkózás után azonban a ismét egyenlített a Fradi, s bár

Molnár Tamás

révén megszületett a találkozó első emberelőnyös találata,

Sánta Dániel

révén ezt is annulálta a zöld-fehér klub. A végjátékban úgy tűnt, mindkét fél elégedett az iksszel, ami a biztos továbbjutó szegediek mellett a Ferencváros továbblépését is jelentette volna. Mivel később már nem született gól, így is történt, hiába nyert a Kaposvár vasárnap délelőtt a házigazdák ellen, s játszott ugyancsak 8-8-as döntetlent a Fradival, utóbbiak nem kaptak ki a Hegedüséktől, s a gólarányuk is sokkal jobb mint a somogyiaknak, így csoportmásodikként léphettek tovább.

Férfi vízilabda magyar kupa A selejtezőcsoport:

A-Híd Szeged VE - FTC Waterpolo 8-8 (2-2, 2-1, 3-3, 1-2)

Nagykanizsai uszoda, 100 néző. Vezette: Székely, Vojvoda.

Szeged:

MOLNÁR D. – Younger, Szivós 1, Kunac, Molnár T. 1, HEGEDÜS 2, KISS CS. 3.

Csere:

Decker, Varga P., Kayes 1, Juhász.

Vezetőedző:

Vincze Balázs.

FTC:

PIJETLOVIC - Fülöp 1, Janis, MacDonnel 2, PAJÁN 2, Sántavy 1.

Csere:

Szőke 1, Korényi, Illés, Sánta 1, Francsics, Deutsch, Szöllősi.

Vezetőedző:

Ambrus Tamás.

Gól - emberelőnyből:

1/3, ill. -/5.

Ötméteresből:

3/1, ill. -.

Kipontozódott:

Sántavy (30')

Kiállítás cserével:

Deutsch (9')

További eredmény:

Kanizsa VSE - Kaposvári VK 6-15 (0-4, 2-4, 2-4, 2-3)

A férfi vízilabda magyar kupa A selejtezőcsoportjának végeredménye:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Gólarány

Gk.

P.

1.

A-Híd Szeged VE

3

2

1

-

50-19

31

7

2.

FTC Waterpolo

3

1

2

-

37-22

15

5

3.

Kaposvári VK

3

1

1

1

30-30

0

4

4.

Kanizsa VSE

3

-

-

3

16-62

-460

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.