Közélet

Virágba borítja Csongrád megyét az ÁGOTA „Ökokommandója” + FOTÓK

Virágba borítja Csongrád megyét az ÁGOTA „Ökokommandója” + FOTÓK

2012. szeptember 8., szombat
Virágba borítja Csongrád megyét az ÁGOTA „Ökokommandója” + FOTÓK

Az ÁGOTA integrációs programrendszer keretében az állami gondozott gyerekek Szegeden és Hódmezővásárhelyen is elhanyagolt köztereket tisztítottak meg, és virágokat ültettek.

Az ÁGOTA Alapítvány és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának munkatársai, illetve az általuk gondozott, családból kiemelt gyermekek virágokat ültetnek, és elhanyagolt, elhagyatott közterületeket igyekeznek megszépíteni szerte Csongrád megyében. Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Ópusztaszeren, Csanádpalotán és Szegváron egyaránt zajlik a program azzal a céllal, hogy a lakosság számára még inkább nyilvánvalóvá tegyék a gyerekek: a környezet és a természet értékei a gyermekvédelmi gondoskodásban élők számára is komoly jelentőséggel bírnak. A programsorozat részleteiről kérdeztük

Kothencz Jánost

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgatóját, az ÁGOTA Alapítvány elnökét.

- Milyen célokat fogalmaztak meg, mikor útjára indították az integrációs programot?

- Mindenekelőtt azt, hogy közelebb segítsük a gyermekeinket a lakossághoz, és a lakossággal is jobban megismertethessük a család nélkül élő fiatalokat. Tehát a társadalmi beilleszkedést igyekszünk hatékonyabbá tenni, hiszen a csemetéink sokszor igen komoly nehézségeket élnek meg ezen a téren. Az is fontos, hogy láttassuk mindenkivel: ezek a gyerekek is ugyanolyanok, mint mindenki saját gyermeke, és alapvetően hamisak azok a túlzó általánosítások, melyek gyakran lengik körül az állami gondozottak világát. Nem titkolt szándékunk az is, hogy minél több gyermeket fogadjanak örökbe, vagy kerüljön nevelőszülői családba. A gyermeknek alapvetően családban van a helye! Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága, illetve annak államtitkára, Soltész Miklós, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye főpásztora, Kiss-Rigó László püspök az ÁGOTA – Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért országos kiemelkedően közhasznú alapítvány munkatársai, már a nyári hónapokban megkezdték ezt az örömteli közös feladatvállalást. Ennek sikereként valósulhatott meg a csaknem 8000 fővel megrendezett „Fogadj el – ÁGOTA közösségi és családi nap”. Majd ezt követték az idei országos ÁGOTA-tábor városi programjai és a „Hívd meg a szomszédodat egy ebédre” akciónk. Ezúttal pedig virágokat ültetnek gyermekeink, és olyan közterületeket tesznek rendbe, amelyek esetleg elhagyatottabbak. - Kiktől kapnak ehhez segítséget? - Ebben az akcióban természetesen nincsenek egyedül, hiszen számos olyan család és más fiatalok is segítik munkájukat, akik számára szintén nem közömbös a környezetvédelem. A közös munkálkodásban nemcsak a környezettudatos magatartást szorgalmazhatjuk, de számos olyan, a gyermekeinkre nézve is fontos és szocializáló momentum kerül elő, melyek egyértelműen jótékony hatással bírnak. Így megismerhetik fiataljaink annak értékét is, hogy mit jelent alkotni és széppé tenni valamit. A közös tevékenység közössé váló beszélgetéseket is jelent, így az is előfordulhat, hogy a család nélkül élő, illetve a családban nevelkedő fiatalok még közelebb kerülhetnek egymáshoz. Ugyanezt a célt szolgálja majd az az őszre tervezet sportprogramsorozat, amelynek keretében az állami gondozottak a családban élőkkel közösen vegyes csapatot alkotva vetélkedhetnek egymással. - Mennyire sikeres a gyermekvédelmi gondosodásban élők családra találása? - Eddigi programjaink egyértelműen bizonyították, hogy hihetetlenül hasznos mindez. Csak az elmúlt hónapokban számos esetben ezeknek a hatására indulhattak meg fokozottabban a nevelőszülői jelentkezések, és már nagyon sokszor az is előfordult, hogy valaki ezeknek eredményeként döntött egy-egy örökbe fogadás mellett. Jelenleg is komoly erőfeszítéseket teszünk azért, hogy minél több gyermek inkább nevelőszülőkhöz kerülhessen, mint inkább lakásotthonokban éljen. Folyamatban van egyfajta rendszerépítő, fejlesztő tevékenységünk, melynek eredményeként talán egy éven belül még az országos átlaghoz képest is komolyabb arányú családi nevelési rendszert állíthatunk fel. Persze addig még jócskán van mit tennünk, mindenesetre ezek a programok jól segítik ezt a tendenciát. - Hogyan folytatódik a jövőben ez a jelenleg zajló projektjük? - A korábbiakban említetteken túl Balogh Zsolt és Szabóné Szivos Ildikó kollégáim koordinálásával útjára indul az úgynevezett „Iskolanyitogató programunk”, melyben az a cél, hogy az iskolákban is méltóságot adjunk ennek az ügynek. Az előítéletek kialakulását, megelőzését már gyermekkorban meg kell kezdeni. Ebben a programstruktúrában szintén vegyes csoportokban mutatnak be a fiatalok olyan produkciókat, melyek az iskolával összefüggésben lehetnek fontosak, és természetesen a jókedv és a szórakozás is egy hasznos szempont. Fontos megjegyeznem, hogy az állami gondozottakkal kapcsolatos előítéletek legtöbbje a tájékozatlanságból adódik. Ennek a programsorozatnak az egyik legnagyobb erénye, hogy ezeket az előítéleteket óriási mértékben csökkenteni tudjuk. Csongrád és Bács-Kiskun megyében egyaránt zajlanak a programok. Legutóbb Bácsalmáson, Kunfehértón, Hajóson, Kecskeméten és Szegeden is hasonló rendezvényeket bonyolítottunk le. Volt olyan intézményünk, ahol a gyermekek úgy hívták meg a szomszédokat arra a bizonyos ebédre, hogy azelőtt még csak nem is ismerkedtek egymással. Bizony, csodák születtek, mert azóta is jó és egyre mélyülő kapcsolat jellemzi ezeket az egymás mellett éléseket. Most pedig, az elkövetkezendő napokban folytatjuk az „Ökokommandó” akciónkat, és ültetjük mindenki örömére a sok szép virágot, melyeket aztán természetesen mi maguk fogunk majd gondozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.