Kultúra

Matl Péter szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás Szegeden

Matl Péter szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás Szegeden

2012. szeptember 28., péntek
Matl Péter szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás Szegeden

Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.

A szegedi Kultúrpalotában bemutatott nagyméretű szobrok többségét fából faragta a művész. A szobrász az MTI-nek elmondta, hogy kedvenc alapanyaga a tölgy és a hárs, de szívesen dolgozik dióval is. A most látható alkotások között is van három dióból faragott szobor, amelyeket egyetlen nagyon öreg, belülről már korhadó fa törzséből készített. Bár a természetes alapanyagok sok mindent meghatároznak, a szobrászművész úgy fogalmazott: a formázáskor egyfajta dialógus alakul ki közte és a fa között. Az ember nagyságú faragott szobrok között szerepel egy aprócska alkotás is, amely az idősebb látogatókat Brezsnyevre, az egykori szovjet pártfőtitkárra emlékeztetheti. A művész elárulta, hogy a Bürokrata címet viselő, köpcös, öltönyös alakot ábrázoló szobrot az 1980-as években készítette. Egy megbízója nem fizette ki, s nem tudott mit tenni, "kifaragta magából" dühét. Az október 28-ig látható tárlat közönsége a művész szobrai mellett megismerheti Matl Péter különleges technikával készült domborműveit és grafikáit is.

Matl Péter

Munkácson született szobrászművész, leginkább köztéri szobrokat, kutakat, különböző oltárokat alkot. Több országos és nemzetközi szimpózium résztvevője, ő készítette el a honfoglalás millecentenáriumi emlékművét, melyet 2008-ban avattak fel a Vereckei-hágón. A művész alkotása a Nemzeti Összetartozás Emlékműve is, amelyet szombaton avatnak föl az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Matl Pétert 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, 2009-ben a Magyar Művészetért díjjal tüntették ki, 2012-ben pedig M.S. mester díjjal ismerték el munkásságát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.