Közélet

LMP-s aggályok a távhőszolgáltatás átalakítása körül

LMP-s aggályok a távhőszolgáltatás átalakítása körül

2012. szeptember 27., csütörtök
LMP-s aggályok a távhőszolgáltatás átalakítása körül

Két bizottság sem javasolja, hogy a hőszolgáltatás átalakításáról szóló sürgősségi napirendi pontot tárgyalja pénteken a közgyűlés. Az LMP szerint nem látszik, hogy a város érvényesíteni tudná-e érdekeit, s azon keresztül a lakosokét.

Amennyiben jelen formájában fogadnák el a Vagyongazdálkodási Bizottság

sürgősségi indítványát

,

Szentistványi István

szerint nem lenne biztosított, hogy az önkormányzat érvényesíteni tudná érdekeit.

Ahogy megírtuk

, geotermikus és biomassza alapú energiaellátással biztosítanák a városi hőtermelés 29%-át, így csökkentve a földgáz felhasználását. Az előterjesztés szerint projekttársaságot alakítana az ENERGOTT Kft., üzletrészének 49%-át 1 millió forint vételáron a szegedi önkormányzat, míg 2%-át 400 ezer forintért a Szegedi Hőszolgáltató Kft. részére értékesítené. Az LMP-s politikus által vezetett Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság mellett a fideszes

Juhász Gyula

elnökletével dolgozó Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság sem javasolja tárgyalásra alkalmasnak a sürgősségi előterjesztést. Korábban a Városüzemeltetési Iroda is pontokba szedte szakmai észrevételeit, illetve

Mózes Ervin

címzetes főjegyzős is leírta törvényességi észrevételeit. Ezek között szerepel, hogy az elfogadásra javasolt anyag az önkormányzat számára „hátrányosak, célszerűtlenek”. Szentistványi szerint nem véletlen ez az ellenállás. Az önkormányzat és azon keresztül a lakosság érdekeinek képviselete mellett a környezeti és társadalmi szempontokat sem tárja fel minden oldalról az előterjesztés. Az LMP-s önkormányzati képviselő hangsúlyozta, egy ilyen horderejű döntés meghozatala előtt mérlegelni kell, hogy a leírt konstrukció a legjobb-e, vagy netán létezik más mód is a geotermikus energia felhasználására. Az előterjesztésből hiányolja továbbá a szociális szempontokat, nevezetesen, hogy olcsóbb lesz-e a lakosságnak ez a szolgáltatás. Erre nem lát garanciát. Az LMP Csongrád megyei szervezetének társadalompolitikai szakszóvivője,

Szabó Dániel

a „báránybőrbe bújt farkas, avagy a szegedi távhőszolgáltatás tervezett átalakítása” címmel meghirdetett sajtótájékoztatón közölte, amennyiben nem sajtolják vissza a föld mélyebb rétegeibe a felhasznált termálvizet, akkor nem beszélhetünk megújuló energiáról. Tisztázatlan továbbá, hogy a nagyarányú vízkivételnek milyen hatásai lesznek a szegedi termálvízbázisra. A biomassza kazánok telepítésével kapcsolatban rámutatott, amennyiben kevesebb földgázt használnak, valóban csökken a széndioxid-kibocsátás, ám a szállítás költségeivel senki sem számolt, s azzal sem, hogy milyen zaj- és porszennyezéssel járna az üzem működése. Hozzátette, az energiaültetvények kimerítik a talajt, s az is kérdéseket vet fel, hogy érdemes-e kivonni élelmiszertermelés alól területeket. Szabó Dániel közölte, a jelenlegi rendszer hatékonyabbá tételét sem vizsgálták, és a Szegedi Tudományegyetemen zajló kutatások eredményeit sem tartalmazza a Vagyongazdálkodási Bizottság sürgősségi indítványa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.