Sport

Labdarúgás: továbbra is pont nélkül a SZVSE

Labdarúgás: továbbra is pont nélkül a SZVSE

2012. szeptember 2., vasárnap
Labdarúgás: továbbra is pont nélkül a SZVSE

Továbbra is nyeretlen, sőt pont nélkül áll a Szegedi Vasutas a megyei I. osztályú bajnokságban, miután vasárnap este hazai környezetben kapott ki a Hódmezővásárhely második alakulatától.

Nem megy könnyen a szezonkezdet a Szeged Vasutasnak! Nem elég, hogy az átigazolási időszak végére számos tavalyi kulcsemberének kellett búcsút mondjon a csapat, de ráadásul komoly sérüléshullám is sújtja Kántor Ferenc együttesét, mely nem igazán állt még össze. Mindezek ismeretében aligha csoda, hogy két forduló után 0 ponttal állva várhatták Hegyesiék a jól rajtoló HFC II-t. Az első félidőben az ugyancsak igen fiatal Vásárhely két gyors góllal lepte meg a hazaiakat. Előbb a két belső védő között középen kilépve

Huszka

szép egyéni akció végén vette be 14-15 méterről

Pluhár

kapuját, majd nem sokkal később

Konc

látta meg hogy kissé kinn áll a portás, és jó harminc méterről elemi erővel bombázott a kapuba, csak a háló tudta megfogni a labdát (0-2). Innen nehéz volt már visszajönnie a SZVSE-nek, a szünetig nem is sikerült a fiataloknak eredménnyel fellépniük. A második félidőben sem változott sokat a helyzet, a SZVSE nem bírt megfelelően offenzív játékkal előállni. A szépítés végül egy szépségdíjas akció nyomán összejött:

Árva

több játékost kicselezve tört be a vendégek tizenhatosán belülre, ahol buktatták, a játékvezető által jogosan megítélt büntetőt pedig

Szalma Gergely

értékesítette magabiztosan, kialakítva a 2-1-es vásárhelyi diadalt jelentő végeredményt. Hegyesi Zsolték egy hét múlva Tápén próbálhatnak szerencsét.

Labdarúgó megyei I. osztály 3. forduló:

Szegedi VSE - Hódmezővásárhelyi FC II. 1-2 (0-2)

Szeged, SZVSE-stadion, 100 néző. Vezette: Csatári (Bálint, Krajcsovicz)

SZVSE:

Pluhár - Kozma (Balogh), Bálint, Ágoston, Kertész, Zsilák (Simon, Hegyesi Zs.), Papp Á., Busa, Szalma, Varga, Árva.

Vezetőedző:

Kántor Ferenc

HFC II.:

Vígh - Jesenszky, Tóth, Bokor, Huszár, Király, Brizig-Bodrogi, Papp D. (Hufnágel), Huszka (Nagy Á.), Komán (Forrai), Konc (Hanga).

Vezetőedző:

Dezső Ferenc.

Gól:

Szalma (tizenegyesből), ill. Huszka, Konc.

Jók:

senki, ill. mindenki. Kántor Ferenc:

"A győzelmet jobban akaró csapat nyert."

Dezső Ferenc:

"Taktikus és fegyelemeztt játékkal, látványos gólokkal, értékes győzelmet arattunk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.