Sport

Labdarúgás: a Makó gólszerzésben volt erősebb a Szeged ellen + FOTÓK

Labdarúgás: a Makó gólszerzésben volt erősebb a Szeged ellen + FOTÓK

2012. szeptember 30., vasárnap
Labdarúgás: a Makó gólszerzésben volt erősebb a Szeged ellen + FOTÓK

Az NB III-as megyei rangadó nem hozott helyzetekben gazdag, fordulatos meccset, ma a jobb koncentráció döntött, melyben a Makó bizonyult erősebbnek a Tisza Volán SC Szeged ellen.

Szegedi lendülettel indult a találkozó, a mérkőzést főként kék-fekete rohamok jellemezték az első negyedórában. Ordító helyzetet nem dolgozott ki a vendéggárda, szép lassan pedig a mezőfölény is kiegyenlítődött. Bár a ziccerek elmaradtak, de a mérkőzés küzdelmes, lüktető képet mutatott. A félidő utolsó harmadára már a tetszetős akciók is megérkeztek, a Szeged több kontrát is vezetett, de a szélső elfutásokat kísérő bejátszások pontatlannak bizonyultak. A második félidő aztán meghozta a gólokat is. Az elsőnél Bány ügyes cselét követte Magyar mesteri fejese, míg a másodiknál Bánóczki egyéni akciója ment élményszámba. A Szeged próbált a makói védelem mögé kerülni, rohamozott is ahogy bírt, de a zöldmezesek fegyelmezetten, koncentráltan védekeztek, Buchholcz Gábor tanítványai pedig képtelenek voltak ziccerhelyzetig jutni. A meccs összképét a szegediek mesterének nyilatkozata foglalja össze frappánsan, épp annyival volt több szív és rutin a makói oldalon ma, ami a három pont sorsát eldönthette.

Az NB III Alföld csoport 7. fordulójában:

Makó FC - Tisza Volán SC Szeged 2-0 (0-0).

Makó, 300 néző, vezette: Kőrösi János (Bornemissza Norbert, Sipos Áron).

Makó:

Czirbus - Kulacsik, Magyar Gy., Gellér, Zámbori – Bánóczki, Bakos (Puskás 60'), Rakonczai, Siket – Tóth A. (Horváth 80'), Bány (Nagy 72'). Játékosedző: Bány Tamás.

Szeged:

Dongó - Kormányos, Farkas, Dargó, Buzási - Szilágyi, Puhalák (pénzváltó 66') - Szélpál, Mucsi (Füle 66')Beretka - Kazi. Vezetőedző: Buchholcz Gábor.

Gólszerzők:

Magyar (54'), Nagy (83'). Bány Tamás:

"Úgy érzem, hogy iszonyatosan nagy küzdelem folyt a mérkőzésen. Kétség sem férhet hozzá, hogy megérdemelten nyertünk, amire már nagyon régóta vártunk."

Buchholcz Gábor:

"Két azonos képességű csapat vívott rangadót, ahol a makói szív és a rutin billentette a mérleg nyelvét a hazaiak javára."

Online közvetítésünk: VÉGE 92' Vége a találkozónak. 89' A kék-feketék próbálkoznak, de a fegyelmezetten védekező és visszahúzódó Makót nem tudják áttörni. 87' Bánóczki is kap egy lapot. 85' Szilágyi visszarántásért kap sárgát. 83' GÓÓÓL! Magyar kiugratta középről Bánóczkyt, aki higgadtan húzta el Dongó mellett a labdát a bal oldalon, majd kisodródva passzolta kapura, a lassú löketbe a gólvonal előtt még "besegített" Nagy. 2-0 80' Tóth helyére Horváth áll be a Makóba. 78' Próbálkozik a Szeged, de helyzetig nem jut. Előbb Szilágyi a jobb összekötő helyéről tekert a kapu elé egy lasztit, Czirbus öklözött. 74' Kék-fekete tűzijáték után egy hazai labdaszerzés, majd egy indítást követően Nagy iramodott meg a félpálya környékéről egyedül két védő szorongatásában, a 16-oshoz érve próbálta elpasszolni a labdát a kifutó Dongó mellett, de nem maradt ereje a lövésre, a vendégkapus könnyedén felszedte a bőrt. 72' Bány Tamás lecseréli magát Nagy Andrásra. 71' Tóthot utánrúgásért figyelmezteti "laposan" a bíró. 70' A Szeged irányít, a Makó kontrázik, egy ilyen hazai akció akad meg ziccerhelyzet előtti lesállás miatt. Bány reklamál, és kap egy sárgát. 67' Pénzváltó besárgul. 66' Kettős csere a Szegednél. Puhalák és Mucsi megy le, Pénzváltó és Füle érkezik. 63' És meg is érkezett a zöldmezesek veszélyes akciója. Egy kontra végén Magyar került a jobb oldalra, egy lövőcsellel elfekteti védőjét 14 méterre a kaputól, majd a hosszú oldalra teker, ahol teljesen üresen, 3 méterre a vendégkaputól ugrik fel belsőzni Tóth, de nagyon szerencsétlenül találja el a labdát, lényegében lyukat rúgott az üres kapu előtt. 60' Makói csere: Bakost váltja Puskás. Az utóbbi percekben a hazaiak térfelén csorog a labda, azonban a levegőben lóg, hogy akármikor veszélyes lehet egy-egy makói megindulás.54' GÓÓÓL! Bány kapott labdát a jobb oldalon a tizenhatos vonala mellet, egy lövőcsellel elküldte védőjét, beadott, és az érkező Magyar magasra felugorva, 5 méterről a jobb alsó sarokba bólintott. 1-0 53' Szélpál ment le a jobb oldalon, beívelése átszállt Czirbus fölött, a gólvonal elől Kulacsik fejelte fel a labdát, majd a Makói kapus Buzásit letaglózva öklözött. 52' Egy gyengére sikerült 22 méteres Tóth-átlövést jegyezhetünk fel. 49' Az első szöglet a Szegedé - Czirbusnak kell öklöznie. 46' Elkezdődött a második félidő, nem cserélt egyik alakulat sem a szünetben. SZÜNET 45' Vége az első félidőnek. 44' Szilágyi fordult rá egy átlövésre 20 méternél - jócskán fölé. A másik oldalon Bány elől az utolsó pillanatban mentett egy becsúszó védőláb 11 méternél 42' Bány hatalmas bedobásába Magyar csúsztat bele az öt és feles sarkánál a jobb oldalon, de épp Dongó kezébe. 40' Bány 22 méteres átlövése a jobb kapufa mellett egy méterrel szált el. 38' Kiegyenlített a játék, a Szegednek vannak most kontratámadásai, a villámgyors NB I-es múltú játékos, Szélpál húzza meg többször is a jobb szélt, de pontatlan az utolsó passz, így a helyzetek elmaradnak. 33' Az első igazán szép hazai akció. Egy Bánóczki - Bány összjáték végén a játékosedző egy lövőcsellel tisztára játssza magát a 16-os vonalán és a jobb alsó sarok felé teker, de Dongó résen van és gyors vetődéssel véd. 29' Ismét egy makói szabadrúgás veszélyes szögből, 25 méterről, de Bány lövése a sorfalat érintve szögletre csusszan. 25' A bal oldalon talált utat a tizenhatoson belülre Beretka. Egy az egyben állt védőjével, de nem cselezett, hanem visszagurította a labdát a felfutó Mucsinak, aki a 16-os vonaláról belsővel helyezett a kapu hosszú oldala felé: egy méterrel mellé. 22' Helyzet nélküli akciók. Egy elfutásból és egy szögletből érkezett egy-egy beadás a bal oldalról, Czirbusnak utóbbinál vetődve kellett öklöznie. 18' A pontrúgást Magyar tekerte kapura 30 méterről, a lövés a jobb alsó sarok mellet suhant el, Dongónak vetődnie kellett. 17' A Makó kezd kijönni a szorításból, most egy szabálytalanság akasztotta meg akciót. Puhalák belépője ért sárga lapot. 13' A kék-feketék kezdtek lendületesebben a játékot, nagyrészt a vendégek irányítják most a meccset, több pontrúgást tekertek be jobbról és balról is, Czirbusnak le kell húzogatnia a labdákat és a bekkek is fejelgetik ki a beíveléseket rendesen. 9' Egy makói akció végén Bakosnak játszották be a labdát a 16-oson belülre, aki ráfordulhatott volna, de inkább lekészítette Kulacsiknak a bőrt. A középpályás 17 méterről hatalmas bombát eresztett meg: a bal felső ficak felett suhant el a löket. 4' A szabadrúgás utáni, jobb oldali szöglet is veszélyes lett: a rövid saroknál lehúzta a fejét egy hazai védő, így a labda Dargó elé pattant a hosszú oldalon, aki kissé meglepetten bólintott fölé. 3' Szilágyit vágták fel 25 méterre a makói kaputól. A sértett tekert, és nem is rosszul: a bal felsőből kellett kitornáznia a bőrt Czirbusnak 1' A meccset a Szeged kezdte. A mérkőzés egy perces gyászszünettel kezdődik Juhász Mihály, a nemrégiben elhunyt egykori makói labdarúgó emlékére.15.58: Felállnak a csapatok. A hazai gárda világos- és sötétzöld, mezben és nadrágban és zöld-fehér sportszárban, a vendégek kék-fekete csíkos mezben, fekete nadrágban és sportszárban fociznak majd. (A lelátón 200-300 néző.) 15.50: A csapatok már gyűrik a métereket, pattognak a labdák, a bemelegítés a végéhez közeleg. Az időjárás is a kegyeibe fogadta vasárnap délután a focistákat és nézőket egyaránt. Igaz, hogy holnap október kezdődik, de most mégis késő nyárra emlékeztető az időjárás: kellemes 22-24 Celsius fok, kissé felhős égbolt napsütéssel. Ha jól emlékszem ezt már fociidőnek hívja a szakzsargon. A nézők is szállingóznak, eddig mintegy 100-an már a lelátón vannak. 15.40: Üdvözöljük olvasóinkat egy igazi megyei rangadón az NB III Alföld csoportjából. Mindkét csapatnak létkérdés a győzelem, így biztos, hogy egy ízletes futballcsemegét szolgálnak ma fel a makói és szegedi fiúk az Erdei Ferenc téri stadionban. Beharangozó írásunk a két vezetőedző előzetes esélylatolgatásával ide kattintva olvasható el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.