Sport

Labdarúgás: Egervári hat pontot vár októberben

Labdarúgás: Egervári hat pontot vár októberben

2012. szeptember 19., szerda
Labdarúgás: Egervári hat pontot vár októberben

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapatának mind a két októberi - az észtek, illetve a törökök elleni - mérkőzését is meg kell nyernie ahhoz, hogy esélye maradjon a továbbjutásra a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőcsoportjából.

A szakember szerdán az M1 Ma Reggel című műsorában arról is beszélt, hogy az említett két találkozóig a szakmai stábnak ki kell javítania azokat a hibákat, amelyeket a hollandoktól elszenvedett, múlt keddi 4-1-es vereség alkalmával tapasztaltak. "Többször végignéztem és elemeztem a mérkőzést, néhány játékossal már beszéltem is. Vannak személyes felelősök, de összességében ezt a találkozót a csapat vesztette el, le kell vonnunk a következtetéseket. Az elmúlt évben tudtunk javulni a két holland meccs között, így reményteljes vagyok az októberi összecsapásokat illetően" - mondta

Egervári

, akinek játékosai a legutóbbi Eb-selejtezős sorozatban, tavaly márciusban előbb 4-0-s vereséget szenvedtek a hollandoktól a Puskás Ferenc Stadionban, majd négy nappal később, Amszterdamban már sokkal jobb játékkal kaptak ki 5-3-ra. Egervári hozzátette: a világbajnoki ezüstérmes ugyan több nagy egyéni hibát kihasználva volt eredményes múlt kedden, ezzel együtt nem tervez komoly változtatásokat a keretben: "Ez a ház jó alapokon nyugszik, ami egy kicsit megrepedezett, de ki fogjuk javítani. Nagy változásokat nem tervezek, ez a keret az elmúlt több mint két évben többször is bizonyította, hogy kiváló teljesítményre, kellemes meglepetésekre képes." A szövetségi kapitány a következő két világbajnoki selejtezővel kapcsolatban elmondta, bravúrokat kell végrehajtani ahhoz, hogy a válogatott elérje az álmát, azaz a második helyet. "Ez egy amolyan menekülés a győzelembe történet, csak akkor maradhatunk versenybe, ha a két októberi mérkőzésen hat pontot szerzünk" - mondta Egervári. A beszélgetés során szóba került a német Bundesligában kiválóan teljesítő, ám a válogatottságot korábban lemondó

Huszti Szabolcs

is. "Vele kapcsolatban folyamatosan kapom az észrevételeket, de továbbra is azt mondom, ő jelentkezett ki a válogatottból két évvel ezelőtt" - válaszolta a kapitány. A magyar válogatott október 12-én az észtek vendége lesz, négy nappal később pedig a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a törököket a vb-selejtezős sorozatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.