Sport

Labdarúgás: Domaszéken is győzött az Alsóváros

Labdarúgás: Domaszéken is győzött az Alsóváros

2012. szeptember 25., kedd
Labdarúgás: Domaszéken is győzött az Alsóváros

Idegenben lett három ponttal gazdagabb Kiss Ferenc legénysége a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Homokháti csoportjában.

Minden adott volt egy jó hangulatú mérkőzéshez: kiváló talajú pálya, aránylag sok néző, kellemes, derült idő. A Domaszék rendkívül rossz rajtot vett: öt találkozóból öt - igaz, nem nagy arányú - vereség, mélyrepülésüknek ezen a napon próbáltak végett vetni. Lendületesen kezdett mindkét csapat, és a félidő első felében a hazaiak előtt több alkalom volt, hogy bevegyék

Szécsi Z.

hálóját. Ahogy lenni szokott, a 33. percben a vendégek jutottak előnyhöz:

Farkas M.

labdájával

Csordás J.

lépett ki a védők közül, és 14 méterről lőtt a hálóba. Sokáig nem tartott az előny: négy perccel később

Kertész

közelről kotorta a játékszert a bal sarokba az egymásra váró szegedi védők között. Szünetben rendezte, átszervezte a játékát az Alsóváros, igaz rögtön a kezdés után kis híján vezetést szereztek a vendéglátók:

Dönczi

az ötös vonalánál óriási helyzetben nem találta el a labdát... A feljavult vendégek szűk tíz perc alatt kétszer bevették

Baranyás Cs.

kapuját: két pontosan kivitelezett akciót követően előbb

Polyák P.

, majd a nagy kedvvel játszó Csordás J. zörgette meg a hazaiak hálóját. A biztos előny birtokában további lehetőségek maradtak ki a kissé széteső, kedvtelenné váló Domaszék ellen.A hajrában még akadtak izgalmak:

Török J.

belépője büntetőt ért, amit

Deli

- kis szerencsével - értékesített, ám a vendégek okos játékkal megtartották előnyüket, és a második félidei teljesítményükkel megérdemelten győztek a helyezésénél jóval jobb Domaszék ellen. Szombaton kettős találkozó lesz a Szabadság téri pályán: 13.30: Móraváros-Tápé II., majd 15.30-kor két feljövőben lévő csapat játszik: IKV Alsóváros - Szentmihály!

A megyei III. osztály Homokháti csoport 6. fordulójában:

Domaszék SK - IKV Alsóváros SE 2-3 (1-1).

Domaszék, 100 néző Vezette: Lászlai (Gáleg, Kérdő).

Domaszék:

Baranyás Cs. - Farkas Gy. (Kiss Z. 68'), Deli, Gyuris (Fodor Zs. 65'), Laczkó (Veres 64'), Szabó-Hangya, Klötzl (Boros 78'), Ábrahám /Kötzl 75'/, Kertész, Fodor M., Dönczi. Edző: Börcsök Imre.

IKV Alsóváros:

Szécsi -Daróczi (Szántai 63'), Szalma, Kis Z. (Török M. 46'), Török J. - Czibere (Martonosi T. 76'), Farkas M., Müller, Csúcs Á. (Hüvös L. 46') - Csordás, Polyák (Szabó T. 70'). Edző: Kiss Ferenc.

Gólszerzők:

Kertész (37'), Deli (82' - tizenegyesből), illetve Csordás (2 - 33', 60'), Polyák (53')

Sárga lap:

Laczkó, Kötzl, illetve Török J., Müller, Farkas M.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.