Sport

Kajak-kenu: Douchev-Janics mégis Szerbiában folytatja? (FRISSÍTVE)

Kajak-kenu: Douchev-Janics mégis Szerbiában folytatja? (FRISSÍTVE)

2012. szeptember 20., csütörtök
Kajak-kenu: Douchev-Janics mégis Szerbiában folytatja? (FRISSÍTVE)

Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos férje, Andrian Douchev Szerbiában folytatja edzői pályafutását, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint pedig számítani lehet arra, hogy a magyar versenyző követi őt.

"Mi is úgy tudjuk, hogy

Natasa

férje Szerbiában kapott edzői állást, amihez gratulálunk" - mondta

Ábrahám Attila

, az MKKSZ főtitkára. "Ilyen fejlemények után nem lenne meglepetés, ha felesége és gyermeke követni szeretné őt. Ez azonban véleményem szerint nem jelenti automatikusan azt, hogy Natasa szülőhazája színeiben folytatja a kajakozást."

Andrian Douchev

2010-ben vette feleségül Janics Natasát, és már abban az évben segítette párját felkészülését, melynek eredményeként párja a poznani vb-n három arany- és két ezüstérmet szerzett. A versenyző szülés miatt kihagyta a következő szezont, majd a londoni olimpián 500 méter kettesben

Kovács Katalinnal

ezüst-, 200 méter egyesben pedig bronzérmes lett. Ábrahám szerint Douchev-Janics pályafutásának folytatását illetően többféle variáció létezik. Elképzelhető, hogy a versenyző szülőhazájában, Szerbiában készül, de továbbra is magyar színekben, adott esetben magyar egyesület versenyzőjeként indul a világversenyeken. A sydney-i olimpián 2000-ben úgy lett negyedik szerb színekben K-1 500 méteren, hogy akkor már Magyarországon élt, és magyar klubnál készült. "Természetesen az is előfordulhat, hogy Natasa visszautasíthatatlan ajánlatot kap a szerb szövetségtől. Ebben az esetben kérelmet kell benyújtania a magyar szövetséghez, és csak az MKKSZ hozzájárulása után indulhat jövőre más ország sportolójaként világversenyen" - mondta Ábrahám hozzátéve: ilyen kérelem nem érkezett a magyar szövetséghez, ezért az MKKSZ-nek és elnökségének sem lehet még hivatalos álláspontja az ügyben. "Szeretnénk, ha továbbra is a magyar válogatott tagja maradna, nagyon sajnálnánk, ha más ország színeiben folytatná. Mi tiszteletben fogjuk tartani a döntését, hiszen rengeteget tett a magyar kajak-kenu sportért. Minden megoldásra nyitottak vagyunk, ha meg tudunk egyezni a részleteket illetően" - fogalmazott a főtitkár.

Benedek Dalma szerb színekben kajakozik tovább

Szerb színekben kajakozik tovább a hétszeres világbajnok

Benedek Dalma

- értesült a Nemzeti Sport csütörtök délelőtt. A 30 éves versenyző - aki egyszer sem tudott olimpián elindulni - már elköszönt klubjától, az MTK-tól, és benyújtotta a szövetségnek a szerb

Dusan Ruziciccsel

augusztusban kötött házasságát tanúsító okmányt. "Dalma már elköszönt tőlünk" – mondta a lapnak

Rajna András

, az MTK szakosztályvezetője. "Kikérte a papírjait, szeptember 30-tól már nincs a klubbal szerződése. Megköszönte azokat az éveket, amelyeket a klubban töltött el, és elmondta: elérkezett az ideje, hogy továbblépjen. Hogy a harmadik olimpiájáról is lemaradt egy ilyen tehetséges versenyző, bizony nyomós érv. Tudom, sok benne a keserűség, csalódott, és mi nem tehetünk mást, elengedjük." Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára is megerősítette a hírt: "Dalma már a szövetséggel is közölte döntését, elhozta a házassági levelét, így az ICF szabályai szerint szabadon országot válthat, nem gördíthető akadály a távozása elé."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.