Bulvár

Elfogta a rendőrség a bombával fenyegetőzőt

Elfogta a rendőrség a bombával fenyegetőzőt

2012. szeptember 14., péntek
Elfogta a rendőrség a bombával fenyegetőzőt

Azonosította és elfogta a rendőrség pénteken hajnalban azt a férfit, aki a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal felrobbantásával fenyegetőzött.

Mint ismert,

az elmúlt héten csütörtökön este

egy ismeretlen férfi hang közölte, hogy bombát helyezett el a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban. A fenyegetés miatt a közgyűlés félbeszakadt. A rendőrök bombakereső kutyákkal vizsgálták át az épületet, majd egy óra múlva visszaadták azt a képviselőknek. E közben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek. Ennek során kiderült, hogy a bejelentést egy belvárosi telefonfülkéből tették meg. A rendőrök az elmúlt egy hétben csaknem száz emberrel léptek kapcsolatba, tucatnyi adatot szereztek be és értékeltek. Ennek eredményeként került a rendőrség látókörébe az az 50 éves hódmezővásárhelyi férfi, akit pénteken hajnalban fogtak el lakásán. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a büntetett előéletű férfit kihallgatását követően őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.