Egyetem

Bűnmegelőzési oktatás a Szegedi Tudományegyetemen

Bűnmegelőzési oktatás a Szegedi Tudományegyetemen

2012. szeptember 11., kedd
Bűnmegelőzési oktatás a Szegedi Tudományegyetemen

A rendőrségi bűnmegelőzésnek mindig kiemelt területe volt az ifjúságvédelmi tevékenység, melynek elsődleges színterei az általános és középiskolák. Mivel ez a munka elképzelhetetlen a tanárokkal, nevelőkkel való együttműködés nélkül, magától értetődik, hogy fontos feladatnak tekintjük a leendő pedagógusok szervezett körülmények között történő felkészítését is - olvasható a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleményében.

Ennek megfelelően a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az idei évben is meghirdette kriminálprevenciós kurzusait a felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára. A bűnmegelőzési oktatás szeptember 12-től indul újra a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi és Juhász Gyula Pedagógusképző Karán. Az általános bűnmegelőzési illetve drogprevenciós oktatás már több mint 10 éves múltra tekint vissza. Az indulás 2001-re tehető, amikor a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya speciálkollégium keretein belül adott tájékoztatást az érdeklődő hallgatóknak a rendőrségen folyó prevenciós munkáról. Az érdeklődésre való tekintettel a következő tanévtől már kreditpontot érő féléves kurzussá nőtte ki magát kezdeményezésünk. A SZTE rektora és a CSMRFK vezetője által 2009-ben kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően tanévenként 2 tantárgyból 3 kurzust indítunk. A „Drogprevenció” tárgyat a pedagógusképző kar hallgatói vehetik fel. Szeretnénk elérni, hogy a jövő pedagógus generációjának minél nagyobb része rendelkezzen megfelelő szakmai ismeretekkel a kábítószer-problémát illetően. Saját maguk és a későbbiekben rájuk bízott fiatalok érdekében is legyenek tisztában a kipróbálás és rendszeres fogyasztás egészségügyi, társadalmi veszélyeivel, a hatályos jogi szabályozással, tudják, szükség esetén kihez fordulhatnak segítségért. Másik tantárgyunk az "Általános bűnmegelőzési ismeretek”, melyet a pedagógusképző karra járók mellett az egyetem bölcsészhallgatói számára is meghirdetünk. Az órákon bemutatjuk a bűnmegelőzési tevékenységet, a prevenció lehetőségeit, formáit, de bepillantást engedünk más osztályok munkájába is. Az órákat a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának előadóival együttműködve a rendőrség különböző szakterületeken dolgozó munkatársai, esetenként külsős szakemberek tartják. Az előadásokon olyan témákkal (fiatalkori bűnözés, családon belüli és iskolai erőszak, kábítószer-probléma, áldozatvédelem, az internet veszélyei, környezetvédelem, baleset-megelőzés, helyszínelői munka…) kapcsolatban szerezhetnek ismereteket a hallgatók, melyeket reményeink szerint hivatásuk gyakorlása és mindennapi életük során is igen jól hasznosíthatnak majd - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.