Kultúra

Acélszobrok a szegedi REÖK-ben

Acélszobrok a szegedi REÖK-ben

2012. szeptember 27., csütörtök
Acélszobrok a szegedi REÖK-ben

Acélból készült szobrok és más képzőművészeti alkotások láthatók a K-ARTS című kiállításon, amely pénteken nyílik a szegedi REÖK-ben; a Kész Csoport művészeti gyűjteményét bemutató tárlaton fiatal magyar képzőművészek több mint száz alkotását tekinthetik meg a látogatók.

A Kész Csoport acélszobrász alkotótáborában készült művek mellett a csoport által vásárolt festményeket, fotókat láthatják az érdeklődők – mondta

Nátyi Róbert

, a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) művészeti vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, a kulturális intézmény minden évben felvállal egy gyűjteményi kiállítást, köztük volt például a Kogart- vagy a Bodnár Zoltán-tárlat és ebbe a sorozatba illeszkedik a mostani esemény is. "A cél az volt, hogy a jelenleg is folyamatosan gyarapodó, jelenleg négyszáz darabos gyűjteményből egy színes keresztmetszetet tudjunk bemutatni. Megjelenik a grafika, a festészet, a digitális printek, a fotóművészet és határterületei, valamint a szobrászat érdekes szegmense, az acélszobrászat" - magyarázta a művészettörténész.

Árvai István

, a K-ARTS művészeti gyűjtemény vezetője elmondta: a cégcsoport a 2000-es évek elejétől kezdve a művészet és a kultúra támogatója. Akkoriban vásároltak meg Kecskeméten egy acélszerkezet gyárat, ahol később a művésztábor elindult. 2004 óta rendezik meg az alkotótábort, ami megalapozta a gyűjteményt, hiszen a résztvevő művészek egy-egy alkotást mindig felajánlottak. A táborban évente mintegy tíz művész fordul meg, az alkotásban a gyár munkásai is részt vesznek és rendelkezésre áll az eszközbázis is. Az acélszobrok mellett a kollekcióba festményeket, grafikákat és fotókat vásárolt a cégcsoport. Most mintegy 120 alkotás, plasztikák, festmények és művészi fotók szerepelnek a K-ARTS kiállításon, amely november 11-ig látható. A tárlat friss szemléletű, a kortárs magyar képzőművészetet hűen reprezentáló munkákat mutat be, amelyek közül több interaktív. A kiállítók között több ismert művész van, így

Bukta Imre, Drabik István, Kopasz Tamás, Majoros Gyula, Kovács Lola

vagy

Nagy Kriszta

. Az anyag a REÖK előtti téren acélszobrokkal egészül ki. Az Kész táborában készült művek évek óta, rendszeresen láthatók a REÖK-öt működtető Szegedi Szabadtéri Játékok helyszínén, a Dóm téren. A REÖK-ben legutóbb 2008-ban rendeztek tárlatot az Acélszobrászati Szimpozionon született alkotásokból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.