Közélet

Új öntözéstechnikai áruház épül Szegeden az Új Széchenyi-terv segítségével

Új öntözéstechnikai áruház épül Szegeden az Új Széchenyi-terv segítségével

2012. augusztus 28., kedd
Új öntözéstechnikai áruház épül Szegeden az Új Széchenyi-terv segítségével

A szegedi Koltech Kft. 2012 tavaszán 63 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Komplex vállalti technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 180 millió forint összköltségű projekt keretében új eszközökkel felszerelt áruház épül a hatékony működés és a változó piaci igényeknek való megfelelés érdekében.

Az 1998-ban alapított Koltech Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mélyépítéssel foglalkozik elsődlegesen Csongrád megyében, de az ország bármely pontjáról érkező megrendelést fogadnak. A vállalat a 180 000 446 forint összköltségvetésű projekthez 63 000 156 forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv „Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis és középvállalkozások számára” című pályázat keretében. A Koltech Kft. a támogatás segítségével Kelet-Magyarország egyik legnagyobb öntözéstechnikai áruházát építi fel, gépparkja jelen fejlesztésekkel kiegészülve korszerűbb, hatékonyabb és versenyképesebb kapacitást biztosít a növekvő megrendelések teljesítéséhez. (x)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.