Közélet

Szent István-napi forgatag napkeltétől napnyugtáig

Szent István-napi forgatag napkeltétől napnyugtáig

2012. augusztus 7., kedd
Szent István-napi forgatag napkeltétől napnyugtáig

Kormorán koncerttel ünnepel az ópusztaszeri emlékpark

Kormorán koncerttel, megyei ízek vásárával, középkori haditornával, és számos látványos programmal várja az érdeklődőket augusztus 20-án az Ópusztaszeri Emlékparkba a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Megyei Önkormányzat.

Ünnepi beszédet mond

B. Nagy László

kormánymegbízott,

Magyar Anna

a megyei közgyűlés elnöke pedig átadja a Csongrád Megyei Önkormányzat idei elismeréseit. A hagyományoknak megfelelően lesz kenyérszentelés és útjára indul a

IV. Béla

emléktúra 15 fős lovascsapata, akik Ópusztaszerről egyenesen Splitbe viszik a jövő évi Nyeregszemlére szóló meghívót az ottani lovasoknak. A Rotundában kiállítás nyílik

Matl Péter

kárpátaljai szobrász alkotásaiból – ő készítette többek között a magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékművét a Vereckei-hágón. A nemzeti ünnepre való tekintettel – előzetes regisztráció alapján – ingyen lehet megnézni a Feszty-körképet. A Csongrád Megyei Szent István-nap keretében idén először „gasztroutcát” nyitnak hagyományos, Csongrád megyei ízekből. A „Kóstolja meg Csongrád megyét!” vásárban olyan termékeket ízlelhetnek, illetve vásárolhatnak meg az idelátogatók, amelyeket a megyében élő élelmiszertermelő-előállító vállalkozók, kisüzemek gyártanak hagyományos módszerekkel. A park egész nap ingyenesen látogatható, még a legfőbb látványosság, a Feszty körkép is, ahová azonban előzetesen be kell jelentkezni. Tekintettel a már most tapasztalható érdeklődésre, az ünnepet szervező megyei kormányhivatal és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark úgy döntött, hogy napkeltétől napnyugtáig meghosszabbítják a Feszty-körkép nyitva tartását. Így akár a kora reggeli vagy a késő esti, szokatlan időpontokban is látogatható lesz a monumentális festmény. A Rotundában 14 órakor nyitja meg Matl Péter kárpátaljai szobrászművész kiállítását a Magyar Örökség Díjas

Kligl Sándor

. A határon túli alkotó neve elsősorban a Vereckei-hágóra megálmodott, majd újratervezett, végül sok huza-vona után elkészült millecentenáriumi emlékmű kapcsán vált ismertté. Idén a már jól ismert nomád lovas íjász és csikós bemutató mellett a középkori hadviselés szokásaiba avatja be az érdeklődőket az Oroszlánszív Lovagrend, de ötletes népi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal is várják a gyerekeket már 10 órától. A Skanzenben rendezik meg 14 órától a kilenc őshonos magyar kutyafajta látványos bemutatóját. A délután háromkor kezdődő ünnepi megemlékezésen az Árpád szobor előtt az új kenyeret

Kondé Lajos

, a Dóm plébánosa, pasztorációs helynök szenteli meg és megáldja útnak indulás előtt azt a lovascsapatot, akik az ünnepi megemlékezésről indulnak egyenesen Spiltbe. A IV. Béla emléktúra részvevői lóháton teszik meg az 1200 km-es távolságot, hogy elvigyék a Nyeregszemle hírét magukkal és meghívják a horvát lovasokat a jövő évi rendezvényre. Az emlékmű előtti színpadon fellép a délután folyamán a Mentés Másként Trió, és a Cuháré Táncműhely. A legnagyobb érdeklődéssel minden bizonnyal a Kormorán együttes egy órás koncertjét várja majd a közönség, amely az ünnepség előtt, 13.30-kor kezdődik. A Csongrád Megyei Szent István-nap minden rendezvénye sajtónyilvános, melyre tisztelettel várjuk a média képviselőit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.