Sport

Olimpia: Csonka Zsófia hatodik lövészetben!

Olimpia: Csonka Zsófia hatodik lövészetben!

2012. augusztus 1., szerda
Olimpia: Csonka Zsófia hatodik lövészetben!

A magyar Csonka Zsófia 25 méteres sportpisztolyos lövészeben 6. helyen végzett, s ezzel pontszerző a XXX. nyári olimpiai játékokon, Londonban.

Csonka Zsófia

- aki vasárnap légpisztolyban 16. volt - a 20 lövéses finálét úgy kezdhette meg, hogy volt esélye az éremszerzésre, mert ugyan az alapot olimpiai rekordot jelentő 591 körrel megnyerő dél-koreai

Kim

nagyon messze volt tőle, ám a második helyen álló thaiföldi

Pruckasorn

csupán két körrel előzte meg. A harmadik helyen pedig hármas holtverseny volt előtte, 585 körrel. A pécsi lövész a finálé első öt kísérletéből 51,3 kört lőtt, ezzel egy helyet javított. A második sorozatban 50,6-ot ért el, amivel feljött a negyedik helyre. A dobogótól ekkor 1,6 körre volt, a finálé harmadik sorozatának második lövése azonban csak 8,3-ra sikerült, a szakasz pedig 48,4 körösre, így visszacsúszott a hatodik pozícióba, behozhatatlan, 3 körös távolságra a dobogótól. Végül a záró etapban is volt egy 8,9 körös lövése, a 20 kísérletet így pontosan 200 körrel zárta, s 784 körrel lett hatodik. "Alapvetően jó a hatodik hely, de a döntőbeli eredményem lehetett volna jobb is, mert tudok ennél többet is" - nyilatkozta Csonka az MTI-nek. "Az volt a cél, hogy döntőbe jussak, ez sikerült, s persze annak is örülök, hogy az olimpiai faluban felkerülhetek a magyar dícsőségtáblára. Szerettem volna a másik számomban is döntőbe jutni, de így utólag úgy érzem, az az eredmény is plusz erőt adott a mostani versenyre. A döntőben volt egy 8,3-am, de szerencsére vagyok már annyira kiegyensúlyozott, hogy ez nem zökkent ki, mert lőttem utána 10,9-et is. A finálé ebből a szempontból más, mert az alapversenyben egy 8-assal ki lehet esni. Rossz volt, hogy erős volt a fény szemből, és sajnos az előkészületek során csak a táblát néztem és azt, hogy minden szükségest kikészítettem-e, de éppen a szemellenzőt nem, a szabályok alapján pedig azt már nem vihettem be utólag." A számot Kim nyerte meg a kínai

Csen

előtt. A harmadik pedig az ukrán

Olena Kosztevics

lett. Magyar női pisztolyos ezt megelőzően csupán egyszer lőhetett olimpiai döntőt: 1988-ban Ferencz Ágnes ugyanebben a számban lett ötödik. Női sportlövők 1984 óta szerepelnek az olimpián.

Női sportpisztoly 30+30 lövés, 25 m:

Olimpiai bajnok:

Kim Dzsang Mi (Koreai Köztársaság) 792,4 kör (alapverseny: 591 kör) 2. Csen Jing (Kína) 791,4 (585) 3. Olena Kosztevics (Ukrajna) 788,6 (585) ...6. CSONKA ZSÓFIA 784 (584)

Csonka hatodik helyen jutott döntőbe

Csonka az első 30 lövés után 291 körrel a tizedik helyen állt a sportpisztolyosok alapversenyében. A pécsi versenyző jól kezdett, az első tíz lövés után a negyedik helyen állt (98 kör), ám a következő sorozatban négyszer is hibázott (96), így visszacsúszott a 12. helyre. A záró harmadban is volt három rontása (97). Végül aztán nagyszerű teljesítménnyel, a hatodik helyen jutott be a női sportpisztolyosok döntőjébe a pécsi versenyző, aki a 30+30 lövéses alapverseny első, lassú felét 291 körrel a tizedik helyen zárta, a gyors szakaszban aztán nagyon szép sorozatokat produkált, s 293 kört ért el. Az 584 körös eredmény hatodik helyet ért a számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.