Közélet

Népi játékok és táncház a Napsugaras Tájház családi napján + FOTÓK

Népi játékok és táncház a Napsugaras Tájház családi napján + FOTÓK

2012. augusztus 5., vasárnap
Népi játékok és táncház a Napsugaras Tájház családi napján + FOTÓK

Gyerekzsivaj töltötte meg az alsóvárosi Napsugaras Tájház udvarát szombat délután, ahol népi játékok, mesemondó, interaktív színielőadások, illetve a táncház is várt kicsiket és nagyokat egyaránt.

A tavaly májusban nyitott Napsugaras Tájházban másodjára rendeztek családi napot. „

Szalma Imréné

mesemondó az előző rendezvényünk sikere után hívtuk meg ismét körünkbe, illetve mindig ötletbörze előzi meg rendezvényeinket. Most felállítottunk egy óriási akadálypályát, hatalmas dobókockánk van, s a kérdésekkel a népi kultúra egy-egy elemét szeretnénk nekik átnyújtani” – nyilatkozta portálunknak

Kulik Melinda

. A tájház vezetője hozzátette, a népi gyermekjátékok elengedhetetlenek, szervesen kapcsolódnak a gyönyörűen felújított alsóvárosi épülethez. Szombaton délután kézműves foglalkozás is várta az érdeklődőket, a nemezeléssel ismerkedhettek a gyerekek. A Szegedi Pinceszínház interaktív előadással készült, melynek szereplőit is a közönség soraiból választották ki. Őket a Grimaszk Színjátszó Csoport követte, végül a Kender Zenekar gondoskodott a jó hangulatról. Kulik Melinda tapasztalatai szerint a gyerekeket eleinte olykor nehéz bevonni a játékokba. „Ilyenkor kell egy kis szigor, aztán minden megy magától, s nagyon élvezik. Lehet mókázni, nagyokat sikongatni, vagy együtt játszani a szülőkkel, hiszen nagyon sokakat elkísérnek” – tette hozzá. Idén több családi napot nem rendeznek a Napsugaras Tájházban, legközelebb szeptember közepén a Kulturális Örökség Napjai keretében, illetve a Paprikanapon szerveznek nagyobb rendezvényt a Nyíl utcai épületben. A tájház egyébként egész évben látogatható, októberig az udvaron, majd a tél folyamán az épületben fogadják a vendégeket, kisebb, családiasabb programjaikon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.