Sport

Labdarúgás: idegenben kezd a Volán és a Makó

Labdarúgás: idegenben kezd a Volán és a Makó

2012. augusztus 3., péntek
Labdarúgás: idegenben kezd a Volán és a Makó

A labdarúgó NB III Alföld csoportot rendező MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság augusztus 7-én délutánra hívta össze a benevezett csapatok képviselőit a 2012/2013-as bajnokság őszi idényének időpontegyeztető megbeszélésére. A Versenybizottság időközben elkészítette az őszi program tervezetét, amelyen az előző évek tapasztalatai alapján már kevés változtatás várható.

Amint arról portálunkon már korábban beszámoltunk, a következő bajnoki évben 14 csapat - FC Dabas, Dunaharaszti MTK, Hódmezővásárhelyi FC, Kecskeméti TE II., Makó FC, Monori SE, Mórahalom VSE, Nagykőrösi Kinizsi FC, Soroksár SC, Tisza Volán SC Szeged, Tököl VSK, Üllő SE, Várfürdő-Gyulai Termál FC, Vecsési FC - küzd a helyezésekért az NB III Alföld csoportban. Óriási harc várható valamennyi mérkőzésen, hiszen a bajnoki rendszer átszervezése miatt az első helyezett osztályozót játszhat az egy csoportos NB II-be jutásért, a második helyezett biztosan az NB III-ban indulhat a 2013/14-es bajnoki évben is, a harmadik-ötödik helyezettekre, valamint a hat NB III-as csoport négy legjobb eredményt elérő hatodik helyezettjére szintén osztályozó vár a megyei bajnokok ellen az NB III-ban maradásért, míg a két legrosszabb hatodik helyezett és a mögöttük végzők kiesnek a megyei I. osztályú bajnokságba. A felkészülési időszakban még nagyon nehéz lenne esélylatolgatásra vállalkozni, de az tény, hogy különböző okok miatt sem a bajnokságot megnyerő Dunaharaszti MTK, sem a bajnokságot szinte végig vezető FC Dabas nem indulhatott az NB II-ben, így ez a két rendkívül erős játékosállományú gárda továbbra is az Alföld csoport csapatait "boldogítja" és meghatározó szereplői maradhatnak a bajnokságnak. Az elmúlt évben is indultak közül itt maradt a Hódmezővásárhelyi FC, a Makó FC, a Monori SE, a Tisza Volán SC, a Tököli VSK, az Üllő SE és a Várfürdő-Gyulai Termál FC. A három megyei csapat felkészüléséről folyamatosan beszámoltunk. A Volánnál és Makón kevesebbet, míg Vásárhelyen jelentősen változott a játékoskeret. Mindhárom klubnál bizakodó a hangulat a bentmaradást, vagy akár a feljutást illetően. Monoron az elmúlt nehéz év után ismét komoly terveket szövögetnek, Tökölön minden évben sikerült erős középcsapatot kialakítani, míg a rendkívül szimpatikus üllőiekre nehéz idény várhat. Meglepetésre a bronzérmes gyulaiaknál edzőcsere történt és ezzel együtt néhány meghatározó labdarúgó is távozott. A Kecskeméti TE "fakói" számára tét nélküli év következik, hiszen az NB I-es tartalék gárdák a 2013/14-es bajnoki évtől egységesen az NB III-ban fognak szerepelni. Kérdés, hogy a KTE II. számára a fiatalok kipróbálása előbbre való lesz-e az eredményességnél. Az elmúlt évi mezőnyből eltünt - a Duna csoportba nyert besorolást - a Csepel SC, helyettük a Soroksár SC került Alföldre, míg az NB II-ből kiesett Vecsés is ide nyert besorolást. A megyei bajnokok közül ketten vállalták a harmadosztályú megmérettetést. A Mórahalom komoly lépéseket tett a kerete megerősítésére, kérdés, hogy elegendő lesz-e az idő

Tóth Ákos

edző számára az egységes csapat kialakításához. A másik újonc a Nagykőrösi Kinizsi, ahol az elmúlt évi bajnokcsapatban több ismert név - például

Pető Zoltán

és

Tóth Mihály

- szerepelt, így nagy hibát követ el az, aki lebecsüli a Pest megyei bajnokot. Az már most borítékolható, hogy minden egyes pontért óriási harc várható és ez jó szezont ígér a szurkolók számára is. A sorsolási tervezet szerint az augusztus 18-19-én rajtoló első fordulót a vásárhelyiek és a mórahalmiak otthon, míg a volánosok és a makóiak idegenben kezdik, hiszen augusztus 18-án (szombaton) a Makó FC Nagykőrösre, a Volán pedig Tökölre látogat, míg a Mórahalom a gyulaiakat fogadja, vasárnap pedig a KTE II. látogat Vásárhelyre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.