Sport

Labdarúgás: elfújta a szél a mórahalmiak szerencséjét

Labdarúgás: elfújta a szél a mórahalmiak szerencséjét

2012. augusztus 26., vasárnap
Labdarúgás: elfújta a szél a mórahalmiak szerencséjét

Nem sikerült győznie a második fordulóban sem első NB III-as idényében a Mórahalom csapatának. Tóth Ákos együttese a Kecskemét második gárdájától kapott ki egy góllal.

A nyár végi nagy melegben és a Homokhátságon végigsöprő erős szélben indult a találkozó, melyen már a találkozó 6. percében, egy komoly egyéni védelmi hibát követően megszerezték a vezetést a vendégek

Maszlag Tibor

révén (0-1). Nem kellett azonban sokáig várniuk a szép számmal kisereglő hazai drukkereknek az egyenlítésre, hiszen a 12. percben egy gyors, szépen végigvezetett kontraakció végén a Hómezővásárhelyről érkezett

Domonkos Ferenc

egalizált (1-1). Kevéssel utána akár a vezetést is átvehette volna az NB III-as újonc, de ennek épp az ellenkezője történt: egy kihagyott gólhelyzet után az kecskeméti ellentámadás szabadrúgásban végződött, melyet az NB I-es tasztalatokkal is bíró

Bertus Lajos

erőteljes "szeles" segédlettel csavart

Czirják Tamás

kapujának felső sarkába (1-2). Fordulás után már a hazaiak felől fújt a szél, őket támogatta az időjárás, de ilyen ajándékot nem kapott a természettől

Tóth Ákos

csapata. Ellenben saját erejéből sikerült kiharcolnia az egyenlítést a homokháti alakulatnak, miután egy felívelés után az utolsó vendég védő,

Marton Zoltán

kapus és a csereként beállt hazai csatár,

Szőke Péter

a tizenhatoson kívül ütköztek, mely végén a támadó az üres kapuba tudott lőni. Ám az esetnél a földön elterülő kapuvédő miatt a játékvezető úgy ítélte meg, a hármas ütközésnél szabálytalanság történt, illetve a hálóőr akadályoztatva volt, így nem adta meg a találatot. A folytatásban sem volt szerencséje a Mórahalomnak, a jól képzett megyei labdarúgókból álló gárdának nem sikerült továbbra sem egyenlítenie, így a "Hírös városba" került a három bajnoki pont. Tóth Attiláék a következő fordulóban, szeptember 2-án, vasárnap 16.30-tól Dabason lépnek pályára, az első két forduló fiaskói után ott adódik legközelebb javítási lehetőségük.

Labdarúgó NB III Alföld csoport 2. forduló:

Mórahalom VSE - Kecskeméti TE II. 1-2 (1-2)

Mórahalom, 400 néző. Vezette: Budai (Székely, Feith)

Mórahalom:

Czirják - Mészáros (Lázár 69'), Gyimesi, Udvari, Gahwagi, Nagy Z. (Szőke P. 60'), Vojnic-Zelic, Fülöp, Domonkos, Podonyi (Sarnyai 46'), Tóth A.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

KTE II.:

Marton - Koszó, Póti, Farkas I., Sáfár, Füle Á., Tölgyesi, Sztehlik (Szántó 90'), Máté (Márton 75'), Bertus, Maszlag (Nagy D. 90+2').

Vezetőedző:

Kemenes György.

Gól:

Domonkos (12'), ill. Maszlag (6'), Bertus (36').

Sárga lap:

Udvari (35'), Nagy Z. (54'), Fülöp (88'), ill. Sztehlik (21') Tóth Ákos:

"Nem tudok magyarázatot adni első félidei indiszponált játékunkra. A második félidőben mindent egy lapra feltéve próbáltunk egyenlíteni, de ilyenkor már a szerencse sem áll mellénk - jogosan..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.