Írjon nekünk

Közélet

Közzétette dolgozóinak illetményét a Lázár vezette Miniszterelnökség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

A vezető beosztású kormánytisztviselői után az összes dolgozójának nevét, munkakörét és illetményét közzétette a kormányzati honlapon a Miniszterelnökség. Ebből kiderül, hogy Lázár Jánost 997 200 forint illeti meg.

A portálon kedden megjelent közleményből – amely szerint közérdekből nyilvános jelleggel tették elérhetővé az adatokat az oldalon – kiderül, hogy a Lázár János államtitkár vezette Miniszterelnökség júniusi átalakítását követően a szervezetnél legfeljebb 275-en dolgozhatnak, ebből jelenleg 225 státusz van betöltve.

A közzétett táblázat szerint egymillió forint feletti illetmény csak Orbán Viktor miniszterelnöknek és helyettesének, Semjén Zsoltnak jár. Éppen egymillió forintot keres Nagy János politikai főtanácsadó, a kormányfő személyi titkára, a legkevesebbet, 108 ezer forintot pedig egy iktató keres a Miniszterelnökségen.

A dokumentum szerint Orbán illetménye 1 507 400 forint, helyettesének Semjénnek pedig 1 101 900 jár. Lázár János államtitkár 997 200 forint illetményt kap, ugyanennyit többen is keresnek a Miniszterelnökségnél. Ha végigböngésszük a listát, láthatjuk, Lázáréval egyező illetmény illeti meg például Giró-Szász András miniszterelnöki biztost, Gottfried Péter politikai főtanácsadót, Győri Tibor államtitkárt, Halasi Tibor miniszterelnöki biztost, Szemerkényi Réka politikai főtanácsadót és Szijjártó Péter államtitkárt is.

A korábban a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban dolgozó Mikecz Péter helyettes államtitkári illetménye 972 200 forint, s a szintén Lázár mellett tevékenykedő Balczó Barnabás 850 000 forintot kap politikai főtanácsadóként.

A Miniszterelnökség dolgozóinak illetményei és nyilvános adatai!

Közélet

Azt nem tudják, hogyan, csak azt, miben kellene együttműködni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Azt még nem tudják, miként megvalósítható az együttműködést, azt már megfogalmazták, hogy milyen ügyekben szeretnének közösen fellépni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Idén is megrendezik a Magyarok karácsonyát Ópusztaszeren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Trianon és a magyar oktatás 1920-45 címmel kiállítás is nyílik.

Tovább olvasom

Hírzóna

A labdarúgó-válogatott történetéről szóló könyvet reklámozták Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ezer focistáról olvashatunk a Meggypiros mezben című kötetben.

Tovább olvasom

Aktuál