Sport

Fogathajtás: totális magyar sikerek a Duna-Alpesi Kupán + FOTÓK

Fogathajtás: totális magyar sikerek a Duna-Alpesi Kupán + FOTÓK

2012. augusztus 26., vasárnap
Fogathajtás: totális magyar sikerek a Duna-Alpesi Kupán + FOTÓK

Lázár Vilmos és a magyar csapat nyerte a Fábiánsebestyénben vasárnap véget ért kettesfogathajtó Duna-Alpesi Kupát, amely egyben a magyar bajnoki döntő is volt.

A szombati nap lezárását jelentő látványos éjszakai lovasshow-t követően vasárnap a hétszeres világbajnok

Lázár Vilmos

nagy fölénnyel vezetett az utolsó szám előtt, így végső sikere annak ellenére sem forgott veszélyben, hogy az akadályhajtásban 7,05 hibapontjával csak negyedik lett. A Magyar Lovasszövetség elnökeként is tevékenykedő sportember pályafutása során először nyerte meg a Duna-Alpesi Kupát. Mögötte

Galbács Ferenc

szerezte meg a második helyet annak köszönhetően, hogy a mezőnyben egyedüliként zárta hibátlanul az akadályhajtást. A harmadik

Margitai Sándor

lett. A csapatversenyben, melynek eredményébe minden számban a triók két jobbik versenyzőjének teljesítménye számít bele, a Lázár, Margitai,

ifjabb Nagy Sándor

összeállítású magyar hármas lett az első megelőzve a cseh és az osztrák együttest. Legutóbb tíz éve, 2002-ben született magyar siker a Duna-Alpesi Kupán, akkor egyéniben

Nyúl Zoltán

, csapatban pedig Magyarország győzött. A hét ország 45 fogatának részvételével rendezett eseménynek

Lezsák Sándor

, az Országgyűlés alelnöke és

Czene Attila

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára volt a védnöke.

A Duna-Alpesi Kupa Nemzetközi Fogathajtó Verseny végeredménye:

Egyéni: 1. Lázár Vilmos 135,81 hibapont 2. Galbács Ferenc 148,92 3. Margitai Sándor 151,26 Csapat: 1. Magyarország (Lázár Vilmos, Margitai Sándor, ifj. Nagy Tibor) 285,35 hibapont 2. Csehország 323,27 3. Ausztria 336,15

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.