Írjon nekünk

ARC

Fáradhatatlan novellák Berta Ádámtól

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

„A próza legalább annyira befészkeli magát a könyvtárakba, mint a mindennapok valóságába, ezért amit írok, ezer szállal kötődik elődeim szövegeihez” – vallja Berta Ádám szegedi író, műfordító, akinek első, Egon nem fáradt című novelláskötete idén márciusban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában.

– Kezdjük a kötetnél! Ha valaki kezébe veszi a könyvet, már a borító megragadja. Bekapcsológomb, illetve piros kiemelés a címben: „EgON” és szintén pirossal a „nem”. Mire utal ez az enigma?

– A bekapcsológombot többféleképpen is lehet érteni, többféle módon vonatkoztatható a mediatizált tudat, illetve a befogadási folyamat különböző aspektusaira, ezért szerencsés – kellőképpen nyitott – metaforának éreztem. A színekkel való játék a borítótervező ötlete volt, nem tudom, mi lehet a funkciója.

Motívumkölcsönzés

– A „címadó” novella az Árnyékvilág, pontosabban ebben olvassuk a címadó mondatot. Mire játszik ez rá, ha szabad ilyet kérdezni?

– Talán arra a körülményre, hogy prózaeszményem előnyben részesíti a mellérendelő, aleatorikus rendszereket. A kötet címe csak annyiban vonatkozik a tizenhét novellából álló gyűjteményre, mint más, szintúgy kiragadható idézetek. Nem volt igazán fontos, hogy ez legyen a cím, ennyi erővel ötven másik címet is akaszthatnánk ugyanerre a novellahalmazra. Az Árnyékvilág című szöveg egyszerre reprezentatív és atipikus, ami a könyv egészét illeti. Afféle kifordított kísértethistória, ennyiben egyedüliként idézi meg a romantikus vagy akár gótikus elbeszélések hagyományait, viszont a benne tükröződő gondolkodásmód révén mégis közeli rokona a többi itt olvasható írásnak.

– Intertextualitás, kurzív kiemelések, átvett mondatok az első novellában Mikszáth-tól és Nádastól, ajánlás Hemingway emlékének egy hemingwayes novellához stb. Játszik a szövegekkel, kísérletezik?

– Nagyon foglalkoztat az intertextualitás, vagyis a műformák, különféle építőelemek, motívumok és szüzsék kölcsönzése. A próza, legyen bármilyen is, legalább annyira befészkeli magát a könyvtárakba, mint a mindennapok valóságába, ezért indokoltnak érzem, hogy amit írok, ezer szállal kötődjön elődeim szövegeihez.

Fesztávolság

– A műfaj novelláskötet, és egyre többször hallani, hogy korunk nagy műfaja a regény, pedig adottságaiból következően – „rohanó hétköznapok”, felgyorsult olvasás stb. – inkább a novella lenne rá alkalmas. Ön miért novellákat ír?

– Ez leginkább fesztávolság és életmód kérdése. Egyelőre ekkora darabokra jutott időm és energiám. Ezek esetében már rávettem magam, hogy kiadjam őket a kezemből. Jóval nagyralátóbb dolog, ha az ember elhiszi magáról, hogy 200 vagy akár 500 oldalon át is sikeresen lekötheti az olvasó figyelmét ugyanazzal a történettel. Másrészt többnyire már eleve „benne lakom” egy regényben, hiszen műfordítóként dolgozom. Egy efféle vállalkozáson csak apróbb, néhány órás ablakokat tudok nyitni. Nem tehetem félre a munkát három vagy még több évre – márpedig egy vállalható regényhez szerintem mindenképpen szükség lenne ennyi időre.

– Úgy látom a szövegekből, nem különösebben kedveli a happy endeket, legalább egy kis „rossz szájíz” kell minden sztori végére. Miért? Úgy is kérdezhetném, sok kortárs író vajon miért utálja a happy endeket?

– Nem tudom, utálják-e. Nekem a „happy”-vel jóval kevesebb gondom van, mint magával az „end”-del. A történeteim azon a ponton érnek véget, amikorra – azt gondolom – az olvasó már mindent megtudott, amit feltétlenül szükséges elárulnom. Nem komor vagy keserű hangvétel ez, legalábbis a szándék szintjén, inkább csak óvatosság. Senkinek nem akarok a terhére lenni terjengősséggel vagy túlmagyarázásokkal.

Popsláger helyett

– Margaret Atwood, Douglas Coupland, Alan Hollinghurst stb. írásait fordítja, miért őket, hogy került hozzájuk?

Douglas Coupland első regényét, az 1991-ben megjelent X generációt évekig hurcoltam magammal mindenhova, már egyetemistaként kiadókat bombáztam: engedjék, hogy lefordítsam. Minden létező nyelven megjelent, mire sokkal később, 2007-ben végül magyarul is kijött. Örülök, hogy legalább egy másik regényére sikerült megbízást kapnom. Margaret Atwoodtól az Alias Grace című regényt fordítanám le legszívesebben, de eddig csak novellákat fordítottam tőle, mert kiadói megkeresés nem érkezett hozzám. Atwoodnak három kötete három különböző kiadónál jelent meg magyarul, a jelek szerint egyelőre nem jövedelmező kiadni az írásait. Általánosságban bármit szívesen lefordítok, ha belefér az időmbe, hiszen bármilyen stílusú íróról is van szó, rengeteget lehet tanulni abból a nagyon intenzív élményből, amelyet egy-egy regény lefordítása jelent. Ez még akkor is így van, ha sokszor visszatérek a felismeréshez: ha valami tetszik, az nem ugyanaz, mintha vállalhatónak érezném saját szerzői név alatt. Utóbbi értelemszerűen jóval szűkebb tartomány, talán még nem is fordítottam ilyet. Alan Hollinghurst ellenben azon szerzők közé tartozik, akiktől nem olvastam, mielőtt fordítanom kellett volna tőle, de nagyon megtetszett a világa, észrevételeinek árnyalt karaktere, az a sztoikus irónia, amellyel saját modorosságait tudomásul veszi.

– Angol-magyar szakot végzett, a PhD-képzést pedig az irodalomelmélet és interpretáció alprogramban, és disszertációját E.T.A. Hoffmann Der Sandmann és Sigmund Freud: Die Unheimliche című műveiből írta. Bár számos példa van rá, mégis érdekes kérdés lehet, hogyan fér meg, vagy egészíti ki egymást az irodalomtudós és a „gyakorló” író, illetve műfordító?

– Hét éve doktoráltam Szegeden, Farkas Zsolt és Odorics Ferenc szárnyai alatt. Azóta az irodalomról szóló szövegek gyártása takarékon van nálam: csak évi két-három könyvkritikát írok. A nagyobb lélegzetű irodalomelméleti tanulmányok fő hátrányának azt érzem, hogy nagyon szűk körben találnak értő olvasókra. Ahogy én is szívesebben olvasok el egy regényt, mint mások véleményét a szóban forgó kötetről, az irodalomkedvelők közösségéről is azt gondolom, kisebb ellenállást kell leküzdeniük, hogy szépirodalmat vegyenek a kezükbe, mint ha szakmunkákon rágják át magukat. Természetesen vannak olyan élvezetes irodalomtudományos vagy kritikai szövegek, amelyek ugyanannyira letehetetlenek, mint a legizgalmasabb regény, magamra nézve mégis jobb megoldásnak éreztem, ha viszonylag populárisabb kimeneti formátum irányába mozdulok el. Bár azt is belátom, ez alapján az érvelés alapján legjobban tenném, ha popslágereket írnék.

Kommentek

ARC

Sörmámor a Feketesas utcában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Turák Balázs közel 400-féle különböző sörrel várja a folyékony kenyér szerelmeseit a Sörök háza nevű különleges egységben.

Tovább olvasom

ARC

A közösség erejével készül az ultra távokra a szegedi terepfutó

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyolc évvel ezelőtt 100 kilósan kezdett el futni Bódi István, ma már 400-500 kilométert is lefut.

Tovább olvasom

ARC

Egy „falat” Koreát hozott Szeged szívébe

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Anita húsz évet töltött Dél-Koreában, majd a férjével együtt hazatért, hogy megismertesse szülővárosával a koreai gasztronómiát.

Tovább olvasom

Aktuál