Egyetem

Befejeződött a szegedi Konfuciusz Intézet alapítása

Befejeződött a szegedi Konfuciusz Intézet alapítása

2012. augusztus 4., szombat
Befejeződött a szegedi Konfuciusz Intézet alapítása

Vidék-Magyarország első Konfuciusz Intézete a Szegedi Tudományegyetemen működik. Többek között erről írt alá együttműködési megállapodást Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora és Zhang Feng, a Sanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme (SISU) rektorhelyettese 2012. augusztus 3-án a Parlament Vadász-termében. Az aláírási ceremónián megjelent népes magyar és kínai küldöttséget Ujhelyi István, a Magyar Országgyűlés alelnöke fogadta.

"Alig több mint két félév alatt jutottunk el az együttműködési szerződés aláírásáig" – utalt tavaly októberi sanghai megbeszéléseire mint a kapcsolatfölvétel kezdetére

Szabó Gábor

. A rektor szerint jeles eredmény az is, hogy az SZTE a SISU-n kívül a Sanghai Jogi és Politikatudományi Egyetemmel (SHUPL) is együttműködési megállapodást kötött. Ez jelzi, hogy az SZTE és Szeged új hídfőállása a magyar-kínai kapcsolatoknak. Reményei szerint a tudományban induló közös munka kiterjed majd a gazdaságra is. "Még az idén kérvényezni fogjuk a magyar nyelv tanítását, együttműködve a szegedi egyetemmel" - jelentette be

Zsang Feng

. A SISU rektorhelyettese hozzátette: a szegedi a negyedik olyan Konfuciusz Intézet, amelynek munkájában egyetemük részt vesz. "A Szeged és Sanghai, Magyarország és Kína közötti kapcsolatokat erősíti az új Konfuciusz Intézet" - mondta az SZTE és a SISU együttműködése kezdeményezésében kulcsszerepet játszó Ujhelyi István, aki a szegedi Konfuciusz Intézet Társadalmi Szervezetének az elnökeke lett. Az szegedi Konfuciusz Intézet igazgatója,

Szentmártoni Lívia

mellett a parlamenti aláírási ceremónián mutatkozott be a Magyarországra most először ellátogató Zsang Hszü-mej, az intézmény leendő igazgatóhelyettes asszonya. "Négy éves múltra tekint vissza Szeged és Sanghai kapcsolatfelvétele" – emlékeztetett a találkozón

Botka László

. Az Európa-díjas város polgármestere örül, hogy a két egyetem egymásra talált, ugyanakkor hangsúlyozta: számos szegedi cég is építi és bővíti kínai kapcsolatait. Az aláírási ceremónián díszvendégként részt vett a KKP Shanghai Városi Bizottság tagja és egyben a Szervezési Osztály igazgatója,

Li Hszi

úr és delegációja. A SISU vezetői 2012. augusztus 4-én Szegedre látogattak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.