Közélet

Bajnai alapítványa tudja, hogy kell választást nyerni

Bajnai alapítványa tudja, hogy kell választást nyerni

2012. augusztus 16., csütörtök
Bajnai alapítványa tudja, hogy kell választást nyerni

A Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Alapítvány tanulmánya a 106 új választókerület elemzése alapján megmutatja, hogy a demokratikus ellenzék hogyan és mivel tudja megnyerni a következő választásokat - írja a Népszabadság csütörtöki száma.

A tanulmányról a lapban megjelent összefoglaló rögzíti: a kerületek közül 28 jobboldali adottságú, 16 baloldali adottságú. Átbillentendő, inkább kétpólusú, 16 körzet. Meghódítandó, inkább kétpólusú, 15, meghódítandó, inkább hárompólusú, 14 körzet. A visszaszerzendő, inkább hárompólusú körzetek száma 11, míg a visszaszerzendő közép- és nagyvárosi körzetekből 6 van. A közel százoldalas tanulmány szerint három megoldás van a szövetségi indulásra: közös vagy koordinált indulás, esetleg egy választási párt alakítása. A tanulmányt jegyző két szakértő megállapítja, hogy az országosan egyenletesebb támogatottsági szerkezetű jelöltállítók (önálló pártok vagy szövetségek) sikeresebben tudnak egyéni mandátumot szerezni; a győzelemhez pedig kiegyenlítettebb földrajzi szerkezetű támogatottság kell. Vagyis, nem elég a fővárosban vagy csak egy-egy régióban erős bázissal bírni, az ország minden területén relatív komoly támogatottsággal kell jelen lenni a kormányváltáshoz – derül ki a tanulmányból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.