Közélet

Augusztus 20.: Szentmihály hisz a csodákban + FOTÓK

Augusztus 20.: Szentmihály hisz a csodákban + FOTÓK

2012. augusztus 20., hétfő
Augusztus 20.: Szentmihály hisz a csodákban + FOTÓK

Az augusztus 20-ai ünnepségek keretében több új létesítménnyel is gazdagodott Szentmihály: átadtak egy kispiacot, több mint 30 kerékpártárolót és egy körzeti megbízotti irodát, ahol helyet kap a polgárőrség is.

Nógrádi Zoltán

(Fidesz), a körzet országgyűlési képviselője, Mórahalom polgármestere a piac avatóünnepségén elmondta, a mai magyar valóságban az apró, pici csodáknak van talán a legnagyobb jelentőségük. Ahogyan a helyi részönkormányzat a mögötte álló, jó szándékú segítőkkel, maroknyi lelkes támogatói csapattal igyekszik Szentmihálynak azt a belső működési rendjét visszaállítani, amely valamikor, nem is tudjuk, mikor, de elromlott – az egy óriási csoda.

Az egymásban megtalált eligazodási pontok

Ha képesek vagyunk hinni a csodákban, másrészt a korábbi sikereken felbuzdulva újabb feladatokat kitűzni, akkor nem veszett el egyetlen közösségünk sem, hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. Ha elkészül egy találkozási pont, egy közösségi tér, amely arra ad lehetőséget, hogy az emberek nap mint nap szót váltsanak egymással, akkor sokat tettünk annak érdekében, hogy a világ bonyolult dolgaiban egy kis eligazodási pontot is tudjunk találni. Az eligazodási pontot – akármennyire furcsán is hangzik – most egymásban találjuk meg.

Sokszor gazdasági válság idején vezető politikusok szeretnek előállni különböző nagy ívű gazdaságfejlesztési mentőprogramokkal, de minden közgazdász, aki valaha foglalkozott közgazdasági kérdések mélységeivel, tudja, gazdasági csoda soha sincs társadalmi csoda nélkül. Mielőtt az emberek egymásra nem találnak, addig egyetlen politikus, egyetlenegy kormány, egyetlenegy gazdasági vezető erő, még a pénz sem képes valódi fellendülést önmagában létrehozni. Ehhez az kell, hogy az emberek találják meg egymás társaságát és azokat a közös eredményeket, még ha picik is, együtt becsüljék meg, és együtt vigyázzák meg. Aki nem tud a kicsinek kellő elszántsággal örülni, annak hiába adja oda akár a politika, akár a gazdaság, akár a pénz ereje a nagyot, előbb utóbb az is eljelentéktelenedik.

Apró lépések közösségteremtő ereje

A parlamenti képviselő sokkal inkább hisz az apró lépések, építkezések közösségteremtő erejében, mint abban, amikor valaki nagyon nagyot markol, és azt sem tudja, az adott pillanatban mit kezdjen vele. A szülőknek is arra kell figyelniük, hogy a gyerekeknek ezt megtanítsák. A mai fiatalok, sajnos, valahogy nem tanulták meg, hogy a kis dolgoknak, mindennapi apróságoknak is nagyon-nagyon örülni kell. Néhány tíz négyzetméteres terekből tudjuk az országot is egyszer majd olyanná varázsolni, amilyenné mindannyian szeretnénk, fejezte be Nógrádi Zoltán. Ezt követően Thorday Attila plébános megáldotta a piacot, majd Nógrádi Tibor (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő és Nógrádi Zoltán átvágta a nemzeti színű szalagot, és átadta rendeltetésének a helybeliek összefogásával épült létesítményt. Nagy Béla szentmihályi vállalkozó munkáját dicsérik az új kerékpártárolók. A helyi részönkormányzat kérte fel a feladat elvégzésére. A tárolók többsége elkészült, egy részüket pedig szeptemberben adják majd át. A leányanya-otthon előtt található 32 darab kerékpár tárolására alkalmas, zártszelvényből körkörös hegesztéssel készült tároló masszivitásának köszönhetően a rongálásoknak is sikeresen ellenáll.

Közösségépítő beruházások

Nógrádi Tibor hangsúlyozta, a piac elé is napokon belül állítanak 9 darab kerékpártárolót, ugyanakkor terveznek még a bölcsőde elé és más helyekre is. Azok a beruházások élveznek majd prioritást a jövőben, amelyek a közösségépítést leginkább elősegítik, mondta a képviselő. A piacnál erre alkalmasabb hely szinte nincs is, ahol az emberek találkozhatnak, elbeszélgethetnek, megoszthatják egymással minden örömüket és bánatukat. A helyi őstermelők által kínált portéka mellett ezekre a közösségi eseményekre is az lehetőség kínálkozik. A 4 asztalos piac kereskedelmi haszna másodlagos, sem az ABC-nek, sem a helyi zöldségesnek igazi konkurenciát nem jelent. Bombasiker esetén a terület bővíthető, akár 8 asztal is elférne ott. Meg szeretnék figyelni a vásárlási szokásokat, ennek függvényében alakítják majd ki a piac nyitvatartási rendjét. Azokat az időpontokat preferálják, amelyeket a szokásjog elfogad. Nem biztos, hogy klasszikus piacidő lesz, a képviselő szerint a munkából hazafelé tartóknak jelent majd könnyebbséget az itt történő árubeszerzés. Talán a délutáni 4-6 óra között üzemelő piac lesz a nyerő, majd elválik. Nógrádi Tibor fontosnak tartotta kiemelni Samu Tibor és a Vass család önzetlen segítségét, akik mind anyagiakban, mind munkában a legtöbbet tettek azért, hogy ma átadhassák és felavathassák az új létesítményeket.

Új irodát kap a polgárőrség és a körzeti megbízott

A kerékpártárolók kihelyezésével egy régi betegséget orvosoltak Szentmihályon. Reneszánszát éli a kerékpár, ugyanakkor nem volt megfelelő hely a bringák tárolására. Nógrádi Tibor szerint ez is javít az itt élők életminőségén. A képviselő a jövőről is szólt. Elmondta, a főteret a volt futballpálya helyén meg kellene tervezni. Arra buzdítja a lakosságot, már most vegyen részt az előkészületekben, szóljon bele a tervezésébe, ötleteikkel, elképzeléseikkel segítse a szakemberek munkáját. Nógrádi egy pici szökőkutat is támogatna, valamint egy szobrot, amely igazi művészeti élményt is jelentene, valamint több padot és szép növényeket. Annyi forrás már összejött, hogy el tudják kezdeni a munkát, aztán majd a pénz gyarapodásával a terv is bővül. Ehhez fontos tudni, mit szeretnének a helybeliek. Délután a polgárőrség irodáját is átadták, amelynek több funkciója lesz. A jónak mondható közbiztonsághoz hozzá fog járulni, hogy ezentúl már irodája is lesz a körzeti megbízottnak a városrészben. A korábban patikaként funkcionáló 80 négyzetméteres két irodahelyiséget most testvériesen megosztja egymás között a polgárőrség és a körzeti megbízott. Eddig mind a két szervezet kényszerből a kultúrházban tevékenykedett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.