Közélet

A Jobbik a legfőbb ügyészhez fordult egy hódmezővásárhelyi ingatlanügyben

A Jobbik a legfőbb ügyészhez fordult egy hódmezővásárhelyi ingatlanügyben

2012. augusztus 29., szerda
A Jobbik a legfőbb ügyészhez fordult egy hódmezővásárhelyi ingatlanügyben

A legfőbb ügyészhez fordult a Jobbik egy hódmezővásárhelyi ingatlanügyben, mert a Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette az ellenzéki párt korábbi feljelentése alapján indult eljárást - erről Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője számolt be szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

A politikus felidézte, hogy 2011 novemberében fordultak a nyomozó főügyészséghez, mert a hódmezővásárhelyi önkormányzat térítésmentesen adott át két ingatlant egy cégnek plázaépítésre. A hárommillió forintos törzstőkéjű liechtensteini offshore cégről "valószínűsíthetjük, hogy Leisztinger Tamás érdekkörébe tartozik" - mondta.

Hegedűs Lorántné

beszámolt arról, hogy a főügyészség most megszüntette a nyomozást, arra hivatkozva, hogy a beruházás nem jött létre, az ingatlanok pedig teljes egészében visszakerültek az önkormányzathoz. A jobbikos politikus ugyanakkor bemutatta az ingatlanok tulajdoni lapjait, amelyek szerint a projektcégnek továbbra is jelenős a tulajdoni hányada. "Tévedni emberi dolog, még nagyobbat tévedni, még emberibb" - fogalmazott Hegedűs Lorántné. Még véletlenül sem akarják megkérdőjelezni az ügyészség jóindulatát - fogalmazott -, de arra kérték a legfőbb ügyészt, hogy megfelelő pontossággal, minden körülményre tekintettel, megnyugtatóan vizsgálja ki az eljárást, és ha kell, utasítsa újabb eljárásra a Központi Nyomozó Főügyészséget. Megjegyezte: az ügyben az ügyészség is érintett valamelyest, hiszen ha a projekt megvalósult volna, akkor a városnak átadandó mintegy 400 négyzetméteres ingatlant 99 évre az ügyészségnek adták volna használatba. A Jobbik képviselője az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Hódmezővásárhelyt érintő jelentésről is beszélt, amelyről vasárnapi közleményében azt írta: az ÁSZ megállapítása szerint Hódmezővásárhelynek már régen csődöt kellett volna jelentenie. Az ÁSZ ugyanakkor kedden közleményben cáfolta, hogy ezt állapították volna meg, és egyben arra kérte "a politikai versenyben részt vevőket", hogy tartózkodjanak a számvevőszék megállapításainak és jelentéseinek politikai célú eltorzításától, felületes ismertetésétől. Hegedűs Lorántné ezért szó szerint idézte a jelentés egyes részeit, például azt, hogy "a polgármesternek a 60 napon túl lejárt szállítói tartozások esetében az esedékességet követő 90. nap után az adósságrendezési eljárást kezdeményeznie kellett volna". Közölte, a helyi önkormányzatok adósságrendezésének közérthető, köznyelvi változata a csőd. A politikus egyben köszönetet mondott Domokos László ÁSZ-elnöknek a segítségért, amelyet a számvevőszéki vezető ahhoz nyújtott, hogy a Jobbik is áttekinthesse Hódmezővásárhely pénzügyi helyzetét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.