Vélemény

Vélemény: Citius, altius,fortius!

Vélemény: Citius, altius,fortius!

2012. július 30., hétfő
Vélemény: Citius, altius,fortius!

A biztonsági intézkedések széles skáláját valósítják meg a rendezők és – ezt több helyütt is bevallották – addig nem alszanak nyugodtan, amíg a sok ezer sportoló, edző, vezető és szurkoló nem hagyja el az országukat…

A világ sportszerető közönsége régen várt e pillanatra: lobogjon végre az olimpiai láng, kezdődjenek a versenyek, szurkolhassanak az övéiknek vagy a számukra rokonszenves versenyzőknek. Szombaton hajnalban azután ez is bekövetkezett, II. Erzsébet királynő néhány szavas megnyitójával kezdetét vette a 30. újkori olimpia. Láthattuk a színpompás megnyitó ünnepséget, a sportolók felvonulását, az ünnepi beszédeket, az eskütételeket, az olimpiai zászló felvonását, az olimpiai láng meggyújtását és végül a világjátékokon szokásos, egymondatos köszöntőt is. Megmondom őszintén, egy kicsit sajnáltam Őfelségét, hogy több mint három órán át kellett ülnie a stadionban azért, hogy elmondja ezt az egy mondatot, hiszen a 86 éves uralkodó és 90 éves férje, éjjel fél 2-kor valószínűleg már szívesebben pihent volna a királyi palotában, maximum tévén keresztül nézte volna az eseményt…De miután II. Erzsébet az Egyesült Királyság uralkodója, neki jutott a megtiszteltetés és a feladat, hogy hivatalosan is megnyitottnak nyilvánítsa a játékokat. Ezzel összefüggésben merült fel – mint azóta kiderült, nemcsak bennem – az a kérdés, hogy miért kellett este 10 órára tenni e nagyszabású rendezvény kezdetét? No, nem csak az idős királynő miatt, hanem azért, mert így rengeteg sportoló is lemaradt a számára régóta vágyálomként megfogalmazódott ünnepségről, a hazája színeiben való felvonulásról, arról, hogy több ezer versenyzővel együtt köszönthesse a dísztribünön helyet foglaló hivatalosságokat, a tiszteletükre megjelent saját országuk állam és kormányfőit. Ez azoknak, nem adatott meg, akik ugyan ott voltak Londonban, de másnap, azaz szombaton délelőtt már rajthoz álltak, versenyezniük kellett, lemaradtak tehát a színes, zajos kavalkádról. Arról nem is beszélve, hogy a világon sokan nem nézték, nézhették végig a látványelemekben bővelkedő rendezvényt, merthogy szombaton már a versenyek közvetítését szerették volna figyelemmel kísérni. Lehet, sok sporttárs most azt mondja: amikor más kontinenseken rendeztek olimpiát, akkor éjjel is felkeltünk végig nézni egy-egy izgalmas döntőt és másnap vörös szemekkel mentünk dolgozni! Ez is igaz. Viszont az is, hogy az Európában tartott játékok esetében soha nem volt ilyen késő kezdési időpont. A kezdet kezdetén mindig az esélylatolgatás a leggyakoribb beszédtéma – családban, munkahelyen, baráti társaságban. Ez az izgalmas, egyben csodálatos is a sportban, hogy ezerféle variációt ki tudunk okoskodni egy-egy versenyző éremszerzési esélyeit illetően, mindenkinek van véleménye arról, hogy a ez vagy az a sportoló most miért nyer vagy veszít (azt senki sem jósolta ugyebár, hogy Hosszú Katinka és Cseh Laci érem nélkül marad a 400 vegyesen…), melyik csapat állhat fel a dobogóra és melyik hallgathatja majd hazája himnuszát. Ilyenkor már keveset beszélünk arról, ami az olimpiát kívülről is érinti: a fogadásról, a sportolók ellátásáról, a turisták számára nyújtott egyéb rendezvényekről, a rengeteg látványosságról, a biztonságról. Nos, az utóbbiról szeretnék néhány szót szólni. Tudniillik a négyévente tartott világjátékokkal párhuzamosan immáron egy „félelmet elhárító olimpia” is zajlik a rendező országban! Ismeretes, hogy London 1904 és 1948 után elsőként a világon 3. alkalommal rendezhetett olimpiát. A múlt század első felében még viszonylag keveset kellett gondolniuk a szervezőknek arra, hogy netán támadás is érheti a játékokat, netán a sportolókat. Azután jött 1972, amikor a müncheni játékokon a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet öt tagja betört az olimpiai faluba, túszul ejtett 11 izraeli sportolót, majd a német kommandósokkal folytatott harc során meg is ölte őket. E sajnálatos esemény folytán az ártatlan izraeli versenyzőkön kívül áldozatul esett egy német rendőr és megölték az öt túszejtő palesztint is. Ekkor döbbent rá először az emberiség, hogy a csodálatos olimpiai eszme, a népek barátságának négyévente szinte „tapintható” megnyilvánulása, immáron nem az ami egykoron volt. Ettől a pillanattól kezdve lépett be a játékok szervezési rubrikáiba a biztonsági intézkedések tétel, amelyet egyre komolyabban vesznek és valósítanak meg. Ennek ellenére az 1996-os a atlantai olimpián mégis robbantottak az ottani olimpiai parkban – két ember meghalt, 111 pedig megsebesült. Sem Münchenben, sem Atlantában nem szakították félbe a játékokat, noha ez a lehetőség mind a két helyen felmerült. Azóta nem történt ilyen súlyos merénylet az olimpiák ellen, igaz, a biztonsági intézkedések széles skáláját valósítják meg a rendezők és – ezt több helyütt is bevallották – addig nem alszanak nyugodtan, amíg a sok ezer sportoló, edző, vezető és szurkoló nem hagyja el az országukat… London valami egyedit alkotott e téren is. Nem bíznak semmit a véletlenre, ezért már a játékokat megelőzően megjelent egy hatalmas helikopterhordozó hajó a Temzén, a stadionok környékén, jól elrejtett helyeken harckocsik bújnak meg, a levegőben éjjel-nappal helikopterek köröznek, nem mellékesen 6 rakétaüteg is védi az brit fővárost. A metrók, buszok állomásain minden eddiginél nagyobb megfigyelést és ellenőrzést végeznek a derék angolok. Összesen 18 000 katona és 12 000 rendőr vigyáz két héten keresztül a lakosok, a sportolók, a turisták biztonságára. Reméljük elegendő lesz mindez arra, hogy augusztus 12-e után ne a sajnálatos eseményekről, hanem sportolóink pompás helytállásáról és a 204 országból ide sereglő versenyző kiváló eredményeiről beszélhessünk. Az ókori olimpiák idején „hallgattak a fegyverek”, megszűnt minden ellenségeskedés. Ma ennek a legkisebb jelét sem tapasztaljuk. Pedig milyen szép volt Coubertin bárónak, az újkori olimpiák elindítójának az elképzelése, hogy a négyévenként tartandó összegyülekezéseken a sporté legyen a főszerep, a nemes vetélkedés, a barátság, az egymás (a legyőzött) megbecsülése lebegjen mindig a szemünk előtt. Az citius, altius, fortius (gyorsabban, magasabbra, erősebben) eszméje ugyan még mindig mérvadó, reméljük uralkodó gondolat lesz majd a 30. olimpián is. Mindenki megelégedésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.