Gazdaság

Ukrajna után Szerbiában is tarol a KÉSZ

Ukrajna után Szerbiában is tarol a KÉSZ

2012. július 5., csütörtök
Ukrajna után Szerbiában is tarol a KÉSZ

Helvécia után Odzacnál is MAGNA gyárat épít a Best Business Partner-díjas KÉSZ

Újabb nemzetközi sikereket könyvelhet el a KÉSZ Csoport. A vállalat nyerte el a MAGNA új autóipari beruházása keretében épülő 4300 m2-es gyárcsarnok generál kivitelezését Szerbiában, ahol idén Best Business Partner (BBP) díjat is kapott a KÉSZ Holding. A díjat Belgrádban, a KÉSZ szerbiai leányvállalatának igazgatója vette át.

Bár a korábbi években számos építési projekt szereplője volt a KÉSZ a térségben, most először végezhet Szerbiában generál kivitelezési munkálatokat a 30 éves KÉSZ Holding. Ottani leányvállalata, a KESZ d.o.o. építheti ugyanis a MAGNA odzaci gyártó- és raktárcsarnokát, valamint a hozzá tartozó iroda-szociális blokkot. A 4300 m2-es, több millió eurós létesítmény kivitelezésében – például a vasbeton szerkezeteknél – magyar alvállalkozókat és beszállítókat is bevonnak majd. A KÉSZ d.o.o. eddigi legnagyobb projektje a FIAT autógyár szerbiai, 18 400 m2-es gyártócsarnokának kivitelezése volt.

Pintyőke Marcell

marketingigazgató szerint a projekt elnyeréséhez jelentősen hozzájárult az is, hogy a KÉSZ Építő Zrt. építette a MAGNA magyarországi, helvéciai üzemét, illetve, hogy tudatosan alakították ki az autóipari beruházásokhoz szükséges divíziójukat. "Büszkék vagyunk, hogy egy meghatározó multinacionális vállalatcsoportnak dolgozhatunk Magyarország után Szerbiában is. Szerbiai munkáink és a kapott elismerés is azt bizonyítja, hogy külföldön igény van a minőségi munkára és a magyar szakértelemre." A MAGNA beruházás mellett a KÉSZ sikereit az is bizonyítja, hogy a magyar építőipari vállalatok közül a szerbiai külföldi építőipari szegmensben a KÉSZ Holding kapta a 2012-es Best Business Partner (BBP) díjat. A független zsűri által, immár 18. éve átadott elismerést azok a vállalatok érdemelhetik ki, amelyek kiemelkedően teljesítenek saját tevékenységi körükben, valamint többéves sikeres, etikus, felelős piaci magatartás tanúsítanak. A díjat Belgrádban, a KÉSZ szerbiai leányvállalatának igazgatója,

Breier Szabolcs

vette át

Ilija Tyoszitytól

, az Újvidéki Műszaki Egyetem elnökétől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.