Közélet

Toldi erőnléti és ügyességi verseny az ÁGOTA XVI. országos táborában + FOTÓK

Toldi erőnléti és ügyességi verseny az ÁGOTA XVI. országos táborában + FOTÓK

2012. július 27., péntek
Toldi erőnléti és ügyességi verseny az ÁGOTA XVI. országos táborában + FOTÓK

Fergeteges hangulat és kimagasló teljesítmények jellemezték csütörtökön is az ÁGOTA-tábor résztvevőinek egész napját.

A Toldi erőnléti és ügyességi vetélkedő évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tábor lakói közt. Nemcsak, hogy egyre felkapottabb a program, de mindinkább jelentkeznek rá a lányok is. Komoly drukkolás mellett tapasztalhatták meg a kicsik és nagyok egymás ügyességét és talpraesettségét. Ugyancsak csütörtökön nyílt kiállítás azokból a kézműves alkotásokból, melyeket a gyermekek készítettek egymásnak és maguknak. Ezeket természetesen haza is vihetik a családból kiemelt gyermekek. Pénteken a tábor egy nagyon komoly színvonalú rendezvénye következik, az ÁGOTA országos tábor szépe választás. Ezeken a rendezvényeken a gyermekek önbecsülése nagyon sokat fejlődik. "Sok fiatal küzd azzal, hogy nem tudja elfogadni önmagát. Ehhez sok esetben az a leghasznosabb segítség, amikor a gyermekek mások elfogadásán keresztül tapasztalhatják meg azt, hogy ők igenis elfogadható és nagyszerű emberkék. A szépségverseny, ahol természetesen mindig mindenki valamiképp külön kategóriás és nyertes, pont ezt segíti a gyermekeinkben, vagyis az önbecsülésüket" - közölte

Kothencz János

, az ÁGOTA Alapítvány vezetője. Pénteken szintén komoly felszabadultság jellemezheti a napot, hiszen elviszik a csemetéket a strandra, és elindulnak a vízi programok is. Számtalan olyan játékos csoportjátékunk és foglalkozásuk van, amihez a leghasznosabb eszköz maga a strand. Mind a 300-an kimennek a strandra, és lubickolnak egy nagyot – mesélte

Kothencz János

.

- Úgy tudjuk, hogy idén a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató megyéiből is nagyon sok gyermek vesz részt ezen az országos rendezvényen. Velük kollégák is jöttek?

- kérdeztük az alapítvány vezetőjét.

- Igen, valóban így van, sőt szinte az összes intézményben élő szent ágotás gyermekünk itt van. Pontosan ezért vagyunk idén többen. És az is igaz, hogy az idei évben először nagyon sok kollégánk is eljött teljesen önkéntes alapon, és karitatív munkában van itt velünk. Nagyon komoly állomás ez az ÁGOTA történetében, hiszen pontosan azzal a helyzettel ismertetjük meg kollégáinkat, amilyet ritkán élhetnek meg a gondozott gyermekeikkel. Az ÁGOTA szemléletmódjának egyik fontos eszköze az érzékenyítés. Kollégáink közül többen jelezték, hogy a lelki feltöltődésen túl az egyik legnagyobb csodaként azt élhetik meg itt, hogy úgy vannak együtt a gyermekeinkkel, ahogy még többen soha. Sok kollégámnak most és itt, ebben a felszabadultságban nyílt meg annyira a gyermek, ahogyan arra ez idáig a lakásotthonban sajnos még nem kerülhetett sor. A gyermekek nagyon komoly bizalmat adnak az itt segítő felnőtteknek. Kollégáim közül többen ráébredéseket élnek és tapasztalnak meg mindarra a csodára, ami valójában maga a gyermek. Azért is örülünk ennek, mert így talán könnyebb az ágotás szemléletet bevinni a gyermek és lakásotthonok világába. Bizony többet érhet mindenki számára ha itt így találkozik ezzel és nem csak magyarázzuk neki, hogy a gyermek az érdemeitől függetlenül elfogadható és szeretetreméltó. És ha ezt megtapasztalja a gyermek, akkor bizony megnyílik, és csodák születhetnek a kicsi szívében. Nnagyon büszke vagyok kollégáimra, mert hihetetlenül sokat adnak ki magukból ebben a táborban. Köztük akad olyan is, aki szó szerint annyit mondott. „Végre értem, hogy milyennek is kellene lennie a gyermekvédelemnek”. Azt hiszem, már az ilyen mondatokért is megérte, hogy befogadtuk a kollégákat. Tényleg csodálatos hangulat van. Nagyon nagy köszönettel tartozunk a MOL - Új Európa Alapítványnak és a Ramirent Kft.-nek, hogy lehetővé tette a gyermekek étkeztetését. Régi támogatóink mellett az Emberi Erőforrás Minisztérium és annak Szociális és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága, illetve Soltész Miklós államtitkár úr is nagyon komoly támogatást biztosított. Szintén régi komoly támaszunk Lengyel Györgyi államtitkár asszony, és komoly segítséget jelent számunkra B. Nagy László kormánymegbízott úr is. Idei táborunk részét képezi annak a programsorozatunknak is, melyet a családból kiemelt gyermekek társadalmi integrációja érdekében teszünk. Az „Aki csak egyet befogad az én nevemben” címmel elindított programsorozatunk nagyon komoly sikerrel zajlik. Ebben pont az a fő cél, hogy közelebb vigyük a gyermekeket, az ő érzésvilágukat és gondolkodásmódjukat a társadalom polgáraihoz, és láttassuk, hogy semmilyen különbség sincs a mi családból kiemelt gyermekeink és a családban felnövekvők közt. Az egyetlen különbség, hogy a mi csemetéinknek sokszor több a lelki sebe, amit nekünk gyógyítani kell. Az is célja a programnak, hogy a családba fogadásokat szorgalmazzuk, hiszen a gyermeknek a családban a helye. Gondoskodásból itt akad bőven. Egyébként megjelent a táborunkban a kedvenc focicsapatunk is, a Szeged 2011, és fociruhákat hoztak gyermekeinknek. Hamarosan beindul egyébként a Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermekvédelmi rendszereiben is az a belső bajnokságsorozat, amit a foci és az asztalitenisz terén fogunk útjára indítani. Fontos hogy a gyermekeink egész éven át sportoljanak. Ehhez most minden feltételünk szépen lassan összerendeződik. Püspök úr és magam is nagyon fontosnak véljük, hogy a gyerekek életének állandó kísérője lehessen a sport. Ezúton is köszönjük a csapatnak a ruhákat, a gyermekek nagyon örültek neki. Szügyi János és Szomolainé Nagy Valéria vezető társaim is nagyon komoly figyelmet szentelnek annak, hogy a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyermekei valóban egy sportos és ambiciózus életet élhessenek. Minden kollégámnak köszönöm az ebben való fáradozását. És ugyancsak köszönöm a Bács-Kiskun megyei nevelőszülőinknek és kollégáinknak azt, hogy egy kis pénzt gyűjtöttek a gyermekeknek a táborra, mert ennek köszönhetően olyan dolgokat is meg tudtunk adni a gyermekeinknek, amire már a pályázati keretekből nem futotta volna. Csodálatos a hangulat, és még van sok napunk arra, hogy ajándékai lehessünk a gyermekeinknek itt is, és utána a szakellátás intézményeiben is elültethessük ezt a fajta törődő és gyógyító attitűdöt – mondta el portálunknak Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgatója. Az ÁGOTA köszönetet mond a Szegedi Ipari Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola József Attila Tagintézményének munkatársainak és igazgatójának, Garami Istvánnak, a MOL Új Európa Alapítványának és a Ramirent Kft.-nek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.