Kultúra

Szent-Györgyi Albert a szegedi dóm mellé költözött + FOTÓK

Szent-Györgyi Albert a szegedi dóm mellé költözött + FOTÓK

2012. július 12., csütörtök
Szent-Györgyi Albert a szegedi dóm mellé költözött + FOTÓK

A Szent-Györgyi Albert-emlékévhez kapcsolódóan emlékkiállítás költözött a Szegedi Akadémiai Bizottság székházába, a dóm szomszédságába. A szervezők szándéka szerint mivel a szabadtéri előadásaira érkező turisták is betérhetnek a tárlatra, így széles körben, az egyetemen túl is eljuthat Szent-Györgyi öröksége.

A szegedi Nobel-díjas tudós emlékére 2012-ben több eseménnyel adóznak. Az első, s talán a legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó program volt a

márciusi konferencia

, amit a szegedi egyetem egykori rektora tiszteletére, Nobel-díja átvételének 75. évfordulója alkalmából szerveztek. „A most nyíló kiállítás a következő jelentős eseménye az emlékévnek, ezt egy koncert követi, majd októberben egy középiskolásoknak rendezett tanulmányi verseny” – mondta el a SZAB-székházban a kiállítás csütörtöki megnyitóján

Pál József

tudományos és külkapcsolati rektorhelyettes. A Szegedi Tudományegyetem rektora,

Szabó Gábor

kiemelte, hogy e kiállításnak nemcsak az egyetemről kell szólnia, hanem az a cél, hogy a szabadtéri szomszédsága révén szélesebb körben, az ide látogató vendégek számára is üzenetet adhasson át. A rektor reményét fejezte ki, hogy az augusztus 20-ig tartó tárlat messzire viszi majd

Szent-Györgyi Albert

örökségét, szellemét. A SZAB elnöke,

Dékány Imre

is a tárlat kinyílásáról beszélt a székházba költözés kapcsán, az összeállítás sokszínűsége szerinte Szent-Györgyi személyiségéből fakad, aki önmaga egy rendkívül sokszínű ember volt. A megnyitót egyébként meglátogatták az egyetem vegyésztáborának résztvevői is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.