Egyház

Együtt a rubinmisés és az újmisés Szőregen + FOTÓK, HANG

Együtt a rubinmisés és az újmisés Szőregen + FOTÓK, HANG

2012. július 8., vasárnap
Együtt a rubinmisés és az újmisés Szőregen + FOTÓK, HANG

Rendkívül ritka, mondhatni kis helyi egyháztörténeti jelentőségű szentmisére került sor Szőregen vasárnap: a hetven éve szolgáló Szarvas Béla atya, tb. kanonok, korábbi szőregi plébános és az idén júniusban pappá szentelt Roszel Norbert együtt mutattak be szentmisét.

Gruber László

szőregi plébános portálunknak elmondta: elődje,

Szarvas Béla

atya 25 évig szolgált Szőregen 1970 és 1995 között. A 93 éves pap idén ünnepli felszentelésének hetvenedik évfordulóját, ez alkalomból több helyre is hívják rubinmisét tartani, ahol korábban szolgált. Gruber atyának az az ötlete támadt, szép alkalmat jelentene, ha a jubiláló plébános egy nemrég pappá szentelt fiatalemberrel együtt mutatná be a szentmisét.

Roszel Norbert

a romániai Szatmári Egyházmegyéből, Mezőteremről származik, és két éve, húsvét negyedik vasárnapján vendégeskedett először Szőregen. Akkor a szőregi egyházközség tiszteletbeli kispapjává fogadta, rendszeresen imádkoznak érte. Ezért esett rá a választás. A korábbi szőregi plébános és a (kvázi) újmisés pap szolgálata szép alkalom a figyelmet felhívni a hivatásra, köszönteni és ünnepelni – összegzett Gruber atya.

Roszel Norbert prédikációjában elmondta, csodálatos pillanat, mikor az egyházmegye legtapasztaltabb és „legzöldfülűbb” papja mutathat be együtt szentmisét. „Itt vagyunk, és tanúságot teszünk arról a meghívásról, amellyel Isten megszólított minket” – hangzott a beszédben. A fiatal lelkipásztor kérte a híveket, imádkozzanak a papokért, hogy ki tudják teljesíteni Krisztustól kapott hivatásukat, és különösen is gondoljanak azokra, akik még úton vannak a pálya felé, tanulmányaikat folytatják. A mise végén osztott kis emléklapon olvashatták az újmisés választott bibliai igeversét, János evangéliuma 3. fejezetének 16. versét: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz Benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” „Mindenütt jó volt, mert feltaláltam magam, és meg tudtam találni a hangot a közösséggel, a fiatalokkal. Gyerekekkel, felnőttekkel, fiatalokkal egyaránt szívesen foglalkoztam. Szép pálya volt a papi élet, rengeteg élményem volt, megbecsültek, szerettek” – nyilatkozta korábban portálunknak Szarvas atya évfordulója alkalmából. Az ünnepi misén részt vett többek között Rózsavölgyi József önkormányzati és Dobák Lászlóné megyei önkormányzati képviselő. ruin_mise21_gsHallgasson meg egy részletet Szarvas Béla atya prédikációjából!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.